Királyhoz méltóan nyitott az Odüsszeia, és ezt bizony meg is érdemli

Egy majdnem 3000 éves történet is lehet olyan jó befektetés Hollywood számára, mint egy szuperhősfilm.

Bár már a kezdőcsomag is igen erősnek tűnt (Christopher Nolan + ismert alapmű + elképesztő sztárgárda),   a korai előrejelzések meglepően kiszámíthatatlan nyitást jósoltak az ókori fantasynak, ám mostanra világossá vált, hogy a bevétel kapcsán nagyon is bizakodhat a Universal. Merthogy Homérosz eposzának legújabb adaptációja minden várakozást felülmúlt az első hétvégéjén, nem beszélve arról, hogy Nolan egy új személyes csúcsot is megdöntött vele. 

Észak-Amerikában a film 124,5 millió dollárral nyitott, ami 2026 eddigi harmadik legjobb mozis rajtjának számít, csak a Super Mario Galaxis: A film és a Toy Story 5. (kritika ITT) tudtak rávernie egy kicsivel. Nolan számára pedig ez lett a legerősebb hazai nyitás a 2012-es A sötét lovag – Felemelkedés óta.

Ami a globális piacot illeti, összegyűlt összesen 264,1 millió dollár, ezzel pedig Nolan túl is szárnyalta a Felemelkedés korábbi, 249 millió dolláros nyitását. És hogy mit jelent ez? Nolan karrierjének legnagyobb nyitóhétvégéjét hozta össze az Odüsszeia

Sőt, nemcsak Nolanét. A hazatérő ithakai királyt alakító Matt Damon számára is mérföldkő a produkció, pályafutásának eddigi legerősebb mozis rajtja lett a kultúrharc áldozatául is esett produkció. Az sem mellékes, hogy a Deadline szerint az Odüsszeia minden idők második legsikeresebb, felnőtteknek ajánlott (R-besorolású) nyitását is összehozta a nemzetközi vizeken a Deadpool & Rozsomák után. 

Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a rendkívüli nyitás nem jelenti automatikusan azt is, hogy a produkció nyereséges is lesz - bár minden esély megvan rá. Úgy tudni, hogy Nolan ókori blockbustere körülbelül 250 millió dollár gyártási költségből készült, a marketingre pedig további 125 millió dollárt költöttek, így durván 600-700 millió dolláros összbevételre lesz szükség ahhoz, hogy a projekt nullszaldós legyen.

Az Odüsszeiát egyébként mi is nagyon kedveltük, így írtunk róla kritikánkban: „Christopher Nolan és mindenki, akinek a neve szerepel a stáblistán, egy gore-ba már-már áthajló, kimondottan erőszakos, drámai jelenetekben nagyon erős, aktuálpolitikai áthallásokat sem mellőző epikus művet készített el, amely néha kellemetlen, néha bekúszik a bőröd alá, de egy olyan moziélménnyel ajándékoz meg, amire garantáltan emlékszel majd, ha kijöttél a teremből."

Borítókép forrása: Universal