• Október végén jelenhet meg a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2
  • Legalábbis a Plaion nevű áruház listája alapján
  • Ha ez igaz, akkor rendkívül nagy konkurenciával kell szembenéznie a vérszívós szerepjátéknak
  • Mivel olyan címek érkeznek akkor, mint az Alan Wake 2 és a Marvel's Spider-Man 2

Mivel a Dead Island 2-t már (szerencsére) kihúzhatjuk a listáról, így a szintén hányatott sorsú Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2-vel kell előhozakodnunk, ha valaki arra kér minket, hogy definiáljuk a fejlesztői pokol fogalmát. Már az első felvonás elkészítése sem volt egy sétagalopp, hiszen a Troika Games lényegében becsődölt, mire befejezhette volna World of Darkness hangulatát egyébként kiválóan megragadó szerepjátékot, ám a 2019-ben bejelentett folytatás esetében még fejlesztőváltás is történt, a Paradox Interactive pedig majdnem a kukába hajította az elátkozottnak tűnő projektet. A kiadó végül úgy döntött, hogy házon belül fejezi be az alkotást, júniusban pedig még néhány mutatós képet is megosztott a rajongókkal, méghozzá egy ígérettel karöltve, miszerint szeptemberben újra láthatjuk a programot mozgás közben. Könnyen lehet viszont, hogy ennél sokkal többről van szó.

bloodlines2.jpg

A Plaion nevezetű áruház ugyanis frissítette a megjelenési dátumot a Bloodlines 2 mellett, ami alapján október 27-én fog befutni a vérszívós kaland. Persze megeshet, hogy egy szimpla placeholderről van szó, de ez az időpont túl konkrétnak tűnik ahhoz, hogy az legyen, plusz a weboldal rendszerint december 31-ét szokott írni azokhoz a programokhoz, amelyekről még nem tudni, mikor érkeznek pontosan. Ha a hír igaznak bizonyul, akkor könnyedén megismétlődhet a Titanfall 2 bukása, mivel az ősz második hónapjában olyan gigászok látnak napvilágot, mint például az Assassin's Creed Mirage (október 5), az Alan Wake 2 (október 17) és a Marvel's Spider-Man 2 (október 20). Egyébként a Plaion szellőztette megS.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl december 1-es megjelenési dátumát is, szóval ha végül mindkét adat bejön, akkor a jövőben bizony nem árt odafigyelni az oldalra. A Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 akár már a ma este megrendezésre kerülő Opening Night Live-on is tiszteletét teheti, szóval megeshet, hogy néhány órán belül lehull az a bizonyos lepel.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!