Open world, horror mellékág és női főhős? Kalandos volt a Prince of Persia-játékok múltja

Miközben a Prince of Persia: The Sands of Time remake-jére várunk, felidéztük a széria meglepően kalandos és fura ötletekkel játszadozó múltját.

Habár két oldalnézetes mellékágat is kaptunk mostanában, még mindig úgy érződik, hogy Perzsia hercege nem tért vissza igazán. A jövő év elején állítólag már befut a The Sands of Time régóta várt remake-je, és ha jó fogadtatást kap a legendás játék újrázása, jó eséllyel a Ubisoft is belátja majd, hogy kár volt ennyi időre elengedni az egyik legikonikusabb szériáját.

Azt a sorozatot, aminek a kulisszák mögötti története jóval kalandosabb annál, mint ahogy azt a legtöbben gondolnák! A legendák szerint csupán egy hajszálon múlt, hogy egyáltalán elkészülhessen a legelső 2D-s epizód, a széria védjegyszerű idővisszatekerős mechanikája pedig egy kifejezetten szerencsés bugból született. És habár a The Sands of Time, Warrior Within és a The Two Thrones trilógiája óta elég nagy indentitásválságban van a széria, ezt nem csak önmagának köszönheti. Tudtátok, hogy a herceg a legnagyobb pofonokat Altairtól és Eziótól kapta?

Ezekről, meg a rengeteg furcsa, de végül meg nem valósított ötletről mesélünk a legújabb videónkban, ezzel is hódolva egy kicsit a széria lassú, de egyre biztosabbnak tűnő feltámadásának. Jó szórakozást!

Borítókép forrása: Ubisoft