• A People Can Fly már nagyban teszteli az Outriders következő javítását
  • Ami végre megoldást jelentene az eltűnő felszerelésünk problémájára
  • De hogy pontosan mikor érkezik a patch, azt sajnos még nem tudták megmondani

Az Outriders játékmenetét tekintve egy nagyon szórakoztató looter shooter lett (hogy miért, arról bővebben a tesztünkben olvashattok), azonban a program technikai állapota sajnos már annál gyengébbre sikeredett. Kezdetben például a Square Enix szerverei nem bírták el a rengeteg játékossal, nem sokkal ezután pedig egy új bug is felütötte a fejét a játékban, ami szó szerint minden felszerelésünket elvette.

outriders-teszt-01.jpg

Talán mondanunk sem kell, hogy egy ilyen hiba elég fájdalmas tud lenni egy looter shooterben, ennek megfelelően pedig a fejlesztők is azonnal nekiálltak a kijavításnak. Nemrég pedig egy elég szép örömhírt osztottak meg velünk ezen a fronton, úgy tűnik ugyanis, hogy a patch tesztelése remek ütemben halad, és hamarosan már élesedhet is a javítás.

Ti kipróbáltátok már az Outriderst? Ha igen, mi a véleményetek róla?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!