• A Blizzard még májusban adott ki egy rózsaszín skint az Overwatch legnépszerűbb supportjához
  • A kinézetet 15 dollárért árulták
  • Az így befolyt összegeket pedig a mellrák elleni harcra fordították
  • Most kiderült, hogy összesen 12,7 millió dollár gyűlt így össze

A Blizzard idén májusban döntött úgy, hogy támogatni szeretné a mellrák elleni harcot, méghozzá nem is akárhogy, hanem egy vadonat új, rózsaszín kinézettel, melyet a játék legnépszerűbb támogató karakteréhez adtak ki. Mercy rózsaszín skinje 15 dollárba került, de ha akartunk, vehettünk Pink Mercy pólót is 30 dollárért, az így befolyt összegeket pedig a Breast Cancer Research Foundationnek (Mellrák Ellenes Kutató Intézetnek) ajánlották fel.

A kampány hatalmas népszerűségnek örvendett, hiszen alig két hét alatt majdnem 10 millió dollár gyűlt össze a jótékony célra, a Blizzard most pedig azt is elárulta, hogy végül hol állt meg ez az összeg.  Az Overwatch játékosai végül 12.7 millió dollárt gyűjtöttek össze a Breast Cancer Research Foundationnek, ez pedig a legnagyobb összegű adomány, amit az intézet fennállása 25 éve alatt kapott egyetlen cégtől.

pink-mercy-02.jpg