Painkiller: filmjogok eladva!Egy meglehetősen vicces nevű filmvállalkozás szerezte meg a Painkiller „old-school shooter” megfilmesítési jogait, a Guy Walks Into a Bar („egy fickó bemegy egy bárba”). A cég nevéhez túl sok film nem kötődik, ők pátyolgatták a Mi a manó? (Elf) című 2003-as karácsonyi vígjátékot Wil Ferrell főszereplésével, illetve jövőre mutatják be két filmjüket, az egyik a The Retreat című Tom Brady komédia, a másik az Eddie Murphy főszereplésével készülő Starship Dave, mely ugyancsak egy vígjáték, bár sci-fi beütéssel, kicsit a Men In Blackre hajazva (miniatűr űrlények egy emberforma űrhajót – ez Murphy - irányítanak, ám ez belehabarodik egy földi nőbe /Elizabeth Banks/). A filmgyártó cég két főnöke, Jon Berg és Todd Komarnicki lesz a mozi producere, kiegészülve Matthew Weinberggel. Elmondásuk szerint azóta próbálják megszerezni a jogokat, mióta látták egy 60 perces e-sport felvételen a játékot kompetitív módban, és teljesen beleszerettek.

A forgatókönyvet Ben McCaw készíti. Ő is elég „szürke ló”, bár nemrég bekerült az austini filmfesztivál szkriptversenyének döntőjébe, és van két film is a portfóliójában, bár ezek nyomát egyetlen adatbázisban sem találtam meg... A mozi egyébként megtartja a játék mottóját, a jól ismert „Heavens Got a Hitman” („a mennyország bérgyilkost fogadott”) szlogent. A játékot kiadó és a jogokkal bíró DreamCatchernek ez az első eladott filmjoga, érthetően boldogok tehát. Az alelnök, George Chastain elmondta, hogy azért a „bárba sétáló fickókkal” kötöttek üzletet, mert azok az adaptációban hűek akarnak maradni a címhez, azaz a pörgős akcióhoz, az érdekes, egyedi fegyverekhez, és a démoni karakterekhez.

Egyelőre bővebbet nem tudunk, de a magam részéről figyelemmel fogom követni az alkotás további sorsát, bízom a srácok elkötelezettségében és lelkesedésében...