Tovább mérgesedett a helyzet Patrice Désilets és a Ubisoft között. Az Assassin’s Creed-széria első két játékának tervezője beperelte a kiadót 400 ezer dollár kártérítés és annak reményében, hogy az 1666: Amsterdam című játékának jogait visszakapja.

A történet évekkel ezelőtt kezdődött, mikor Désilets kreatív okokra hivatkozva otthagyta a franciákat, s átigazolt a THQ-hoz, ahova később pár kollégáját is átcsábította, majd megkezdtek új játékokon gondolkodni -- az egyik ilyen program volt a máig rejtélyes 1666: Amsterdam. Az eredeti tervek szerint a THQ Montreal berkeiben teljes nyugalomban folyhatott volna a munka, melynek gyümölcsei kihúzhatták volna a csávából az akkor már komoly gondokkal küszködő céget, de ez sajnos nem így lett. Tavaly decemberben a THQ csődbe ment, a licenceket és a stúdiókat pedig elárverezték: ennek során a THQ Montreal, annak szellemi tulajdonai, valami jó pár dolgozója, köztük Désilets is a Ubisoft fennhatósága alá került.

Elméletben a munka az új tulajdonos alatt tovább folyhatott volna, ám jól láthatón a cég és a tervező között megromlott a viszony, olyannyira, hogy előzetes megbeszélés vagy bármilyen figyelmeztetés nélkül elküldték Désilets-t, az 1666: Amsterdam munkálatait pedig befagyasztották, csak azért nem egy az egyben törölve a projektet, mert akkor a tulajdonjogok átszálltak volna a kitalálóra a szerződésben foglaltak szerint.

Ez ellen küzd most Patrice Désilets, aki bírósági úton próbálja visszaszerezni játékának jogait, valamint 405 ezer dollárnyi kártérítést is követel, mely fedezné a kirúgása után a költözéssel és munkakereséssel kapcsolatos számláit (25 ezer dollár), illetve tartalmazza a végkielégítését (250 ezer dollár), különböző üzleti költségeit (35 ezer dollár), és jóvátenné azt (100 ezer dollár), hogy a sajtóban a cég félrevezetően tüntette fel a távozását, ugyanis a Ubisoft felmondásról írt, holott ők rúgták ki a tervezőt. A biztosítását is szeretné, ha tovább fizetnék 2014. május 6-ig.

2-patrice-desilets.jpg