• A Payday 3 fejlesztése még 2017-ben kezdődött el
  • Azóta pedig elég nagy a csönd a projekt körül
  • Amit megtörve a Starbreeze nemrég közzétett egy képet a játékból

A Payday 3 egyike a játékvilág azon projektjeinek, amiket már évek óta bejelentettek, de azóta is igen nagy a csönd körülöttük. A Starbreeze még 2017-ben árulta el, hogy trilógiává tervezik bővíteni a nagysikerű Payday-sorozatukat, azonban a játékról azóta sem beszéltek túl sokat: legutóbb például idén februárban került elő a program, mikor elkezdtek kiadót keresni hozzá.

payday-3-elso-kep-01.jpg

Nemrég viszont megtört a hallgatás, a fejlesztők ugyanis tweeteltek egy hosszabbat a témában. Ebben az üzenetben egyrészt megerősítették, hogy a Payday 3 az Unreal Engine-t használja majd, másrészt pedig arra is kitértek, hogy a játék jelenleg a tervezési fázisban van, így a megjelenési dátum egyelőre nem ismert. Egyben pedig a tweet végére beszúrtak egy képet is a készülő alkotásukról, ami ugyan elég sejtelmes lett, de hangulata így is akad.