Nem hinné az ember, hogy az alapanyaggal van a gond, lévén a Watchmen képregényben valami olyan szinten fantasztikus, hogy azt szavakba önteni nem lehet — még a Hugo-díjat is elnyerte, ami ennél az általában lenézett műfajnál igen komoly szó. Az sem valószínű, hogy a film hibája — bár a mozi a negyedét nem tudta átadni a remek olvasmánynak, és a legtöbb kritikus (illetve jelen cikk írója) szerint nem áll össze, mégis, bőven a nézhető kategória, még akkor is, ha Alan Moore zsenialitásából vajmi keveset sikerült beleönteni. Mégis, hiába a zseniális, illetve az erősen közepes alapanyag, a Watchmen játékváltozata... hát, fogalmazzunk úgy, nem rengette meg a világot.

Mindenesetre siker ide, siker oda, a budget kategóriában lovagló szoftver elnyerte a producerek tetszését (vagy csak a film meglovaglása miatt többen vették meg, mint ahányan tudták, mire adnak ki pénzt...), ezért készül már jó ideje a folytatás — egész idáig úgy tűnt, kizárólag PC-re. Azok, akik esetleg elszórakozgattak az első felvonással (nem kizárt, elvégre nem katasztrofális, csak az alapanyaghoz képest borzalmasan kevés), és szomorúan biggyesztették le ajkaikat a "kizárólag konzolra" hír miatt, most durrogtathatják a petárdákat: a fejlesztő bejelentette, hogy a Watchmen: The End is Nigh Part 2 érkezik Windowsra is, természetesen a PS3-as és az Xbox 360-as megjelenés mellett. Reméljük, kicsit összekapták magukat a készítők.

(A képek természetesen az előző részből származnak!)