A bejelentése óta téma, hogy egyszer talán PC-re is elkészülhet a Bungie-féle Destiny, sőt annak egy éve az Activision vezére, Eric Hirschberg is elmondta, hogy illene a PC-hez a játék, sőt még egy pletyka is felbukkant a személyi számítógépes átiratról, ám mint tudjuk, ebből nem lett semmi. Most megint felröppent a szóbeszéd.

Ennek alapját a Bungie friss álláshirdetése jelenti, amelyben PC-s kompatibilitási tesztelőt keresnek, azaz olyan szakit, aki összerak egy halom különböző konfigurációt, majd ezeken próbálgatja a különböző buildeket és minderről jelentést készít. Miután pedig a csapat egyelőre semmiféle más projektet nem jelentett be, és jelenleg is a Taken King expanziót tolják ezerrel, plusz ugye a Destiny számai némileg elmaradtak az elvárásoktól, logikus lépés lenne egy újabb platformra elhozni a játékot. Mindez egyelőre azonban csak puszta találgatás – ti vevők lennétek a játékra most, hogy már azért jó ideje piacon van, és aki kíváncsi volt rá, láthatott belőle elég játékmenet-videót?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!