• Pete Hines szerint a Bethesda a jövőben máshogy áll majd az egyjátékos játékokhoz
  • Ez azonban nem jelenti azt, hogy elfordulnának tőlük
  • Hines szerint erre jó példa a Starfield vagy a The Elder Scrolls VI létezése

Az elmúlt években a Bethesda igen határozott módon kiállt az egyjátékos játékok mellett, és minden évben meg is jelentettek nem egy nagyon kellemes címet ebben a zsánerben. Ez a trend azonban megtörni látszik mostanában; már az online Fallout 76 bejelentésére is sokat felkapták a fejüket, azonban a vészcsengő akkor szólalt meg sokaknak a fejében, amikor Pete Hines egy interjú során kijelentette, hogy a jövőben máshogy állnak majd az egyjátékos címekhez.

starfield-03.jpg

Elsőre talán úgy tűnhet, hogy Hines ezzel azt jelezte, a jövőben ők is inkább a játék mint szolgáltatás modellre állnának át, azonban a kiadó alelnöke szerint ez nem jelenti azt, hogy végleg elfordulnának az egyjátékos játékoktól. Hines Twitteren válaszolt egy aggódó rajongónak, itt fejtette ki, hogy bár a Fallout 76 online alkotás lesz, ez korántsem jelenti azt, hogy több egyjátékos címet ne kapnánk tőlük. Ennek kapcsán rávilágított, hogy érkezik többek között a Starfield is, mely ugye egyedül játszható játék lesz.