• A Bethesda perli a Westworld-játék fejlesztőjét és kiadóját
  • Az indoklás szerint egyszerűen lemásolták a Fallout Sheltert

A Westworld alapján készülő társalkalmazás nem tetszik a Bethesdának, aki kártérítést követel az okozott károk miatt, valamint a Westworld játék terjesztésének a felfüggesztését követelik. A június 21-én benyújtott kereset szerint a „Westworld játék egyértelmű másolata a Fallout Shelternek”. majd az irat részletezi, hogy a fejlesztő Behaviour Interactive 2014-ben lett felkérve a Fallout Shelter fejlesztésében való kódolásra – mely kód állítólag az HBO sikersorozata alapján készülő játékban is fel lesz használva.

westworld-mobile.jpg

Ha a fent állított vádak helytállóak, akkor bizony komolyan megütheti a bokáját a Warner és a Behaviour Interactive is, ugyanis a kódsor szellemi tulajdonnak minősül, mely azonban nem a Fallout Shelter fejlesztőjének, hanem a kiadójának, azaz a Bethesdának a jogvédett tulajdona. És hogy ne kelljen keresgélnetek, itt hagyunk két videót, melyek alapján mondhatni, hogy érthető a gyanú.

Íme a Fallout Shelter:

És itt a Westworld alapján készült mobiljáték: