A világ legismertebb vízvezeték szerelője pillanatok alatt belopta magát a mozinézők szívébe, hiszen a 2023 áprilisában debütált Super Mario Bros.: A film elég hamar elfoglalta a trónt a legjövedelmezőbb adaptációk között (megelőzve ezzel a Warcraftot és a Pokémon – Pikachu a detektívet), nem mellesleg szinte minden tekintetben elvitte a hátán a teljes 2023-as évet, már ami a filmeket illeti. A mai Nintendo Direct a Mario 40 éves jubileumának felidézésével kezdődött, és azzal indult, hogy megerősítették azt, amit olyannyira vártak már a rajongók. A következő Mario-film valóban a Super Mario Galaxy-ból merít majd. Az előzetesben Mario egy fa mellett pihenget, ám a kamera hamar eltávolodik tőle és láthatjuk a Gomba Királyságot, majd beköszön a logo is.

The Super Mario Galaxy Movie – ez a hivatalos cím. A film cselekményéről nem árultak el többet, de megerősítették, hogy az első felvonás összes főbb szereplője és szinkronszínésze visszatér, hogy újra eljátszhassa a szerepét. A korábban Nintendo Wii-re megjelent Super Mario Galaxy játékok a sorozat legemlékezetesebb darabjai közé tartoznak. Az űrben játszódó epizódokban Mario különböző bolygókra utazik, hogy megakadályozza Bowsert abban, hogy átvegye az uralmat a galaxis felett. A folytatás a tervek szerint továbbra is 2026 áprilisában érkezik, de persze ez még simán odébb csúszhat. Az biztos, hogy ez is tarolni fog a mozipénztáraknál!

Borítókép forrása: X