• Már megkezdődött a Playdate gyártása
  • Elsőként a fejlesztők fognak belőle kapni
  • Még mindig 2020-ra van belőve a megjelenés

A tavaly májusi bejelentés óta nem sokat hallottunk a Playdate névre hallgató hordozható konzol felől, és mivel akkor 2020 elejére ígérték a megjelenést, ezért ideje volt, hogy a projekt mögött álló Panic (ők voltak a Firewatch és az Untitled Goose Game kiadója) előrukkoljon némi friss infóval.

playdate-nyugalom-minden-a-legnagyobb-rendben-a-kurblis-handheld-konzol-haza-tajan.jpg

Most kiderült, hogy a gyártás már nagyban zajlik, első körben azonban a fejlesztők fognak belőle kapni, hogy minél több játék készülhessen a masinára. Ezt követően jöhetnek a "mezei" vásárlók is, a tervek szerint továbbra is még 2020-ban, a jó hír pedig az, hogy a jövőben nem is lesznek már fejlesztői gépek, bármelyik Playdate masinával lehet majd játékot készíteni - akár még komoly programozói múlt nélkül is.

A rendkívül egyedi - a hagyományos gombok mellett kurblival, valamint LCD helyett az e-olvasókhoz hasonló kijelzővel érkező - handheldet egyébként Japánban, a hordozható masinák Mekkájában is mutogatták már, ahol nagyon pozitív volt a fogadtatása. Ugyanakkor figyelnek a visszajelzésekre is: a kurblin például fejlesztettek, teljes egészében fém csatlakozást alkalmazva, ami még strapabíróbbá teszi ezt a kényes pontot a gépen.

Végül, de nem utolsó sorban kiderült az is, hogy egy védőtok is tervben van a masinához - így néz ki a prototípus.