Ne ülj be az első autóba, amit meglátsz, és ne próbálj meg az első meccseden elgázolni valakit úgy, hogy közben fogalmad sincs, igazából mi is lenne a dolgod. Ne kezdj el vadul ugrálni, ha a csata első másodpercében puszta kézzel esnek neked. Ne próbáld kitalálni, mi is az a fura piros kör körülötted a minitérképen, mert pár másodperccel később bombákat kapsz a nyakadba. Ne hidd azt, hogy az előtted menekülő ember vak és süket, mert bármikor megfordulhat, hogy arcon lőjön. Sok dolgot megtanultam már a PLAYERUNKNOWN'S BATTLEGROUNDS (innentől kis betűkkel) meccsei alatt – például, ha valamit csupa nagybetűvel írunk, az MÁRIS KOMOLY LESZ.

EZ KOMOLY?!

A Battlegrounds pedig elég komoly, például a korai hozzáférés állapotát tekintve – nagyon rég lehetett ennyire jól összerakott, ennyire stabilan futó alfát látni a Steamen, főleg abban a műfajban, melynek sikere és bukása egyetlen játékban tornyosult ki. A DayZ felemlegetése azonban elkerülhetetlen, még úgy is, hogy itt nincsenek zombik, nincs kraftolás, nincsenek barátok – csak és kizárólag ellenfelek, azokból pedig rögtön 99, Jay-Z-nek pedig semmi nyoma.

Riválisból azért van, és lehet ennyi, mert a Battlegrounds egy PvP-alapú Battle Royale-játék. Ez annak idején leginkább csak egy mod, maximum egy játékmód volt, mostanra viszont valóságos műfajjá és esport-üzemanyaggá nőtte ki magát, amit elsősorban egy bizonyos embernek, a címben is szereplő Playerunknownnak köszönhet, aki még az ArmA2-es középkorban álmodta meg – bár a Battle Royale, mint szabályrendszer, azért sokkal régebbre nyúlik vissza, és igazából egy teljesen más műfajban született meg, de ez igazából részletkérdés.

Ami viszont nem az, az maga a túlélés, amiről a Battlegrounds egésze szól: itt ugyanis 99 másik játékossal együtt ledobnak egy repülőből, egyenesen egy elképesztően hatalmas, 8x8 km-es szigetre, ahol kizárólag egyetlen cél van – utolsó emberként talpon maradni. Az, hogy hol landolsz, teljes egészében rajtad múlik, mert a véletlenszerű irányból érkező gépről szinte bármikor kiugorhatsz, onnantól fogva pedig minden azon múlik, hogy melyik irányba zuhansz, majd az ejtőernyőd segítségével hol is landolsz.

A kelet-európai elnevezésű falvakat, kisvárosokat, erőműveket, rádiótornyokat és épületek százait tartalmazó sziget nem éppen barátságos vidék, hiszen szinte minden négyzetcentiméterén fegyverek, töltények és egyéb felszerelések hevernek – a te feladatod nemcsak megtalálni és felvenni, de használni is ezeket. Csakhogy 99 másik ember is pontosan ugyanezen dolgozik, így elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb tűzpárbajok törjenek ki.

RÁD IS VÁR A HALÁL

Ez pedig inkább előbb, mint utóbb szokott megtörténni: már az első percekben is hajlamosak tízesével elhullani a szerencsétlenek, és mivel mindenki egyetlen élettel rendelkezik, ez számukra a meccs azonnali végét is jelenti. Meghalni változatos módokon lehet, és természetesen az első számú gyilkos a golyó, ami már most egy tucat különféle fegyverből repülhet ki, a pisztolyoktól kezdve a puskákon át egészen a gépfegyverekig. Ezek ráadásul tovább is fejleszthetők, hiszen távcsőbe, nagyobb tárba, egyéb kiegészítőkbe is bele lehet futni, és ezek mindegyike drasztikusan meg tudja növelni a túlélés esélyét.

Ezeket elcipelni persze nem annyira egyszerű, a véges tárkapacitás kizárólag hátizsákkal bővíthető, de nem ez az egyetlen dolog, amit fel lehet venni: felsők, nadrágok, sapkák, kesztyűk gondoskodnak mind a kinézetről, mind egy olyan alapvető védelmi színről, ami egy esetlegesen halálos találat erejét is le tudja kicsit csökkenteni, ami szó szerint életről és halálról is dönthet, méghozzá bármilyen helyzetben.

Mert az biztos, hogy túl sokáig, egyetlen helyben nem toporoghatsz, akárhol is landolj. Egyrészt, mert a véletlenszerűen elhelyezett loot miatt egyáltalán nem biztos, hogy belátható időn belül hasznos dolgokra lelsz, másrészt, mert ennek az élet-halál harcnak van egy elég kellemetlen szabálya: az, hogy nem tart örökké, és hogy sose ülhetsz a babérjaidon, mert a játéktér folyamatosan szűkül. A szigetet egy hatalmas energiaháló öleli körbe, amely 3-4 percenként egyre szűkül, egyre kisebb és kisebb területre kényszerítve azokat, akik sikerrel veszik az első akadályokat, hogy a meccs végére szó szerint egy zsebkendőnyi körben kelljen helyt állni, és megkísérelni megnyerni a tornát.

Mondani sem kell, ez bizony nagyon kemény feladat, amely során tényleg csak azok maradnak talpon, akik okosan, megfontoltan haladnak előre, és nem rohannak a halálba az első vezethető jármű, vagy egy érintetlen paradicsomként funkcionáló kisváros láttán.  Akármennyire is csalogató lehet egy halomnyi fegyver, egy teherautó vagy egy motor, közel sem biztos, hogy nem egy csapdáról van szó, amit éberen őriz valaki a távolból, csak az oda igyekvő prédákra várva. Egy ekkora szigeten ugyanis nem csak sétálni lehet: a rendelkezésre álló géppark sokszor lehet mentőöv, ha már egyre inkább szűkül a játéktér, vagy ha nagyon gyorsan el kell iszkolni, mert mondjuk, üldöznek, vagy egyre inkább közelednek a lövéshangok.

És utóbbiak azok, amik a leginkább segíteni tudnak a boldogulásban. A Battlegrounds valami egészen elképesztően jó lövéshangokkal rendelkezik, nem csupán azok hitelességét, de működését tekintve is – az egyik fejlesztői napló egy komplett ábrával is előállt, megmutatva, hogy milyen tényezők (például a szög vagy a domborzata) befolyásolják a zörejek erejét, hangmagasságát. Egy tisztességes hangrendszer vagy egy surround támogatással rendelkező fejhallgató birtokában ezt alaposan ki is lehet használni, mert ténylegesen is meg lehet határozni, hogy melyik irányból és körülbelül milyen magasságból jönnek az árulkodó neszek.

HADBA!

Maguk a fegyverek viszont nemcsak jól szólnak, de iszonyatosan jól is kezelhetők: a Battlegrounds mérföldekre van a H1Z1 árkádosságától, és nagyon közel van az ArmA3 életszerűségéhez, csak épp annak nem emberhez tervezett irányítása és egyéb nyűgjei nélkül. A golyók mozgásának van egy kis esése, a kiegészítők ténylegesen kihatnak azok erejére, illetve magának a fegyvernek a működésére, amire csak ráerősít a belső nézet használatának lehetősége. E nélkül harcolni igazából szinte értelmetlen és lehetetlen is. Az FPS nézet jelenleg ugyan opcionális, a jövőben azonban lesznek olyan szerverek, ahol nem is lehet mást használni.

Ebből következik az is, hogy a kicsit drága Battlegrounds (30 euró, kábé 9300 forint) bizony egy nyitott játék, ami idővel a modközösséget is örömmel várja majd, így jelenleg elképzelni sem lehet, hogy mi sülhet ki belőle. Az viszont biztos, hogy fejlesztői hihetetlen odaadással és lelkesedéssel ápolják és gondozzák, és ezért is mondható ki bátran, hogy ennél jobb, színvonalasabb Battle Royale-játék nincs a piacon, és egészen biztos, hogy a Battlegrounds lesz az a cím, ami az elkövetkezendő éveket meg fogja határozni – pont, hogy a DayZ tette. Csakhogy ez szinte már most készen van, a következő hat hónap pedig a finomhangolásról fog szólni...