A Sony Magyarország jóvoltából a múlt hét végén lehetőségünk adódott Prágába utazni, ahol nem csak a PlayStation 4 megjelenés részleteire derült fény, de kipróbálhattuk a vadonatúj Sony konzolt, sőt, még arra is alkalom adódott, hogy kicsit elbeszélgessünk a Sony kelet- és délkelet-európai sales- és marketingmenedzserével.

PlayStation 4 megjelenés

Kezdjük a rajongók számára legfontosabb információval (amiről már múlt csütörtökön is volt egy villámhírünk), ez pedig a PlayStation 4 megjelenési dátuma, ami Európa nagyobb államaiban 2013. november 29. Hazánk kifejezetten szerencsés helyzetben van, hiszen három héttel az első start után, tehát 2013. december 13-án már Magyarországon is hivatalosan megvásárolható lesz a Sony legújabb asztali konzolja.

Prágában azonban nemcsak a dátumról rántották le a leplet, de a megvásárolható csomagokról is. A PlayStation 4 „alapcsomag” 127.900 forintért vihető haza az üzletekből; ez a pakk egy PS4 gépet, egy headsetet és egy Dualshock 4 kontrollert tartalmaz (a kötelező kábelek mellett). Ennél egy fokkal combosabb az első bundle, ami az előbb említettek mellett egy Killzone: Shadow Fall játékszoftvert is magában foglal, és mindehhez 140.990 forintért lehet majd hozzájutni. Aki pedig ezzel még mindig nincs megelégedve, annak jó hír, hogy várható egy ennél is ütősebb összeállítás, ami az alapgép, a headset, a kontroller és a játék (Killzone: Shadow Fall) mellett tartalmazni fog plusz egy Dualshock 4 kontrollert és egy PlayStation Camera kiegészítőt is. Hivatalos ár és megjelenés ezzel kapcsolatban még nincs, de a forrásaink szerint a csomag árát a Sony hazánkban szeretné 160.000 forint alatt tartani.

PlayStation 4 testközelből

A prágai bejelentésre a Hilton Hotel tetőterén került sor, és Magyarország, Csehország, valamint Szlovákia újságíróit nem csak azért csődítették össze, hogy meghallgassák a Sony prezentációját, de a helyszínen lehetőségünk adódott a konzol kipróbálására is. A képek alapján már sejteni lehetett, hogy a PS4 nem egy olyan drabális jószág, mint amilyen a „fat” PS3 volt a megjelenése idején, de a valóságban még ennek tudatában is lenyűgöző, hogy a Sony mérnökei mekkora helyre zsúfolták be a hardvert és a tápot is. A PlayStation 4 első pillantásra alig tűnik nagyobbnak, mint egy PS2, és kicsit közelebbről vizsgálva ugyan látszik, hogy azért ez egy valamivel vastagabb megoldás, mint a 2-es sorszámú Sony-gép, de a visszafogott méretek láttán így is elégedetten csettint az ember -- és azt talán mondani sem kell, hogy testközelből sokkal szebb és elegánsabb a gép, mint a sajtóképeken.

A második kellemes meglepetés akkor éri az embert, ha kezébe veszi a Dualshock 4 kontrollert. Felületes szemlélő számára alig látható különbség a 3-as és a 4-es verzió között, ha viszont egy tapasztalt játékos a kezébe veszi az új perifériát, azonnal érződik a differencia. Az anyaghasználat terén már a Dualshock 3-at sem érhette panasz, de a Sonynál még erre is rátettek egy lapáttal, egész egyszerűen remek érzés kézbe venni az új kontrollert. Az analóg karok sokkal rugalmasabbak, mint korábban, a kialakításuk is ergonómikusabb (kis bemélyedéssel, hogy könnyebben rajta tarthassuk az ujjainkat), a felül elhelyezkedő touchpad kényelmesen elérhető, és a ravaszok (L2, R2) is sokkal jobban kézre állnak, mint a jelenlegi generáció kontrollereinél. A DS4-en helyet kapott kék LED pedig kifejezetten impozáns, főleg ha sötétség borul a szobára, és csak a kontroller világít. Magáról a perifériáról egyébként azt is megtudtuk, hogy az ajánlott fogyasztói ára 18.000 forint lesz hazánkban (figyelem, a DS3 is ennyibe kerül!), így a kereskedőknél nagyjából olyan összegért lesz beszerezhető, mint a kurrens irányítók.

A sajtóeseményen sajnos pont a lényeg, a játékok prezentálása került kicsit a háttérbe, hiszen a kezdőkínálatból csak a Driveclub és a platformer Knack volt kipróbálható, és ha egészen őszinték akarunk lenni, akkor egyik cím sem az, ami igazából megvillantaná a PlayStation 4 erejét -- ettől függetlenül persze mindkettő kifejezetten jól nézett ki, de sokkal jobban örültünk volna egy Killzone: Shadow Fall demónak. A játékok mellett szerencsére kicsit elmerülhettünk a menüben is, aminél a Sony nem hajtott végre nagy reformokat, az általunk látott verzió nagyban hasonlít a jelenlegi megoldásra (vízszintes ikonsor, függőleges menürendszer, letisztult és villámgyors), így az ember pillanatok alatt átlátja és eligazodik benne. Sajnos a nextgen PlayStation Store még nem fedte fel magát, annak behatóbb megismerésével valószínűleg egészen a premierig kell majd várnunk.

A menedzser válaszol

A prágai esemény keretén belül nem csak a PlayStation 4-et és a csinos cseh lányokat volt szerencsénk szemrevételezni, de a Sony hazai képviseletének köszönhetően lehetőségünk adódott egy 10 perces beszélgetésre is Steve Foster úrral, a Sony kelet- és délkelet-európai sales- és marketingmenedzserével is. A szűkösre szabott időkereten belül igyekeztünk olyan témákat felhozni, amelyek fontosak a magyar piac és a magyar felhasználók szempontjából, így első körben arra voltunk kíváncsiak, hogy a Sony a PS4 kapcsán miért döntött az ingyenes multiplayer elhagyása mellett. Steve elmondása szerint a döntés nem volt egyszerű, azonban a Sonynak gondolnia kellett a jövőre, és a versenyképes, jól működő szolgáltatás érdekében invesztálni kell a rendszerbe, felhasználói oldalon is, hiszen a korábbi megoldásoknál jóval komolyabb rendszerről van szó. PlayStation 4-en havi öt eurós PS Plus előfizetés szükséges ahhoz, hogy a játékos az egyes programok multiplayer módját is használni tudja, azonban Foster úr külön kiemelte, hogy ezzel nemcsak az online többszereplős játék lehetőségét váltjuk meg, de elérhetővé válik az ingyenes játékletöltést biztosító Instant Game Collection, és a PS Plus többi kényelmi szolgáltatása is, amit ráadásul kiterjeszthetünk a PS Vitára is.

Külön kitértünk a lokalizációra is, hiszen a tavalyi, szinkronizált Wonderbook után idén a Beyond: Two Souls is magyar felirattal jelent meg, sőt, a Gran Turismo 6 is kis hazánk nyelvén kommunikál majd a játékosokkal. A Sony számára fontos, hogy minél szélesebb rétegeket érjen el a játékaival, és tisztában voltak vele, hogy a Wonderbook esetében csakis akkor érhetnek el sikereket, ha a kicsik számára is érthetővé válik a játék (az információink alapján be is vált a dolog). Habár az olyan játékok „honosítására”, mint például a Singstar nincs sok esély, de a Sony folyamatosan dolgozik azon, hogy a játékok kicsik és nagyok, hardcore gamerek és casual játékosok számára egyaránt élvezhetők legyenek, így a jövő nagyobb címeinél sincs kizárva, hogy a játékok magyar lokalizációval kerüljenek a hazai piacra. Ha pedig már szóba került a honosítás, rákérdeztünk arra is, hogy a nem túl távoli jövőben van-e esély arra, hogy magát a PlayStation Store szolgáltatást is magyar nyelven használjuk, viszont ezzel kapcsolatban nem kaptunk semmilyen kézzelfogható információt, ahogy azon érdeklődsünkre sem érkezett konkrét válasz, hogy a Sony tervezi-e Európában is elérhetővé tenni a PlayStation Vita nemrégiben bejelentett, kissé áttervezett verzióját.

Az este folyamán viszont az is kiderült, hogy a magyar, cseh és szlovák régióban az elmúlt években nem kevesebb mint félmillió PS3 talált gazdára, és ennek kapcsán kíváncsiak lettünk arra, hogy a Sony pontosan mennyi géppel készül a magyarországi PS4 startra. Ugyan -- valahol érthető módon -- konkrét számok nem hangzottak el, viszont Steve Foster biztosított minket arról, hogy az előrendelői igényeket mindenhol igyekeznek maradéktalanul kielégíteni, és mindent megtesznek azért, hogy az új konzol elérhető legyen minden leendő vásárló számára. 

PlayStation 4, gyere már!

Habár játékok terén most nem kápráztatott el minket a Sony, azért a prágai esemény így is jól mutatta, hogy hiába nem vagyunk olyan erőteljes piac, mint az angol, a francia vagy a német, ettől függetlenül a Sony térképén igenis ott vagyunk, és mindent megtesznek azért, hogy kielégítsék a mi régiónk (Magyarország, Csehország, Szlovákia) játékosainak igényeit is. Prágában minket meggyőztek az elkötelezettségükről, és alig várjuk, hogy egy rendes tesztben is beszámolhassunk nektek a PlayStation 4-ről, és a hozzá tartozó szolgáltatásokról és játékokról.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!