• Szeptemberben bejelentette a PlayStation Classic Minit a Sony
  • Michael Pachter szerint a konzol remekül fog teljesíteni
  • A játékipari elemző szerint több milliós nagyságrendben fogy majd a konzol

Szeptember vége felé jelentette be a Sony a PlayStation Classic Mini érkezését, mellyel első látásra a Nintendo által a NES és a SNES segítségével kitaposott úton indultak meg ők is. A decemberben érkező konzol két kontrollerrel és előre telepített klasszikus játékok hadával kerül majd a boltokba, olyan címekkel játszhatunk majd rajta, mint a Final Fantasy VII vagy a Tekken 3.

Az biztos, hogy a hír hallatán sokan felkapták a fejüket, és így látja ezt a merész jóslatairól híres játékipari elemző, Michael Pachter is, aki szintén megszólalt a témában. Pachter igen fényes jövőt jósolt a PlayStation Classicnak: szerinte több milliós eladásokat láthatunk majd csak az idei ünnepi szezonban, és a Sony utána is el fog passzolni évi 2-3 milliót a konzolból, amennyiben folytatja annak a gyártását. Kitért továbbá a PS4-es eladásokra is: szerinte ezeket nem fogja befolyásolni a PlayStation Classic színre lépése, hiszen a Classic célközönsége jó eséllyel már rendelkezik PS4-el is.

playstation-classic-mini.jpg

Webshop ajánló
2018 őszi MondoCon