• Még idén befut a The Talos Principle 2
  • Amely egy új előzetest is kapott a Sony rendezvényén
  • A filozofikus hangvételü puzzle-játék minden tekintetben jobbnak ígérkezik elődjénél

A 2014-ben megjelent The Talos Principle mondhatni instant klasszikus lett a maga műfajában, főleg, ha azt vesszük, hogy az addig csak Serious Sam-játékokat jegyző Croteam ügyködött felette. A horvát csapat ugyanis egy mély, filozofikus történettel megáldott puzzle-játékot  rakott le az asztalra, amely amellett, hogy jól próbára tette az agytekervényeinket (bevallom, én többször is a YouTube-hoz fordultam segítségért), még létértelmi dolgokat is fejtegetett két feladvány között.

Pletyka szintjén már 2016-ban kiderült, hogy készül a nagysikerű alkotás folytatása, tegnap pedig egy meglehetősen hangulatos előzetest is kapott a második rész, ami az ígéretek szerint minden téren túlmutat majd elődjén. A képsorok alapján ezúttal egy sokkalta változatosabb (sivatag és őszi táj egyaránt szerepel a videóban) és nagyobb világban kell majd megoldanunk a még komplexebb (lehet egyáltalán überelni az elsőt?) rejtvényeket, miközben ismét előtérbe kerül a mondanivaló és a filozofikus hangvétel. A The Talos Principle 2 PlayStation 5 mellett PC-re és Xbox Series konzolokra is befut, méghozzá már idén, de pontos megjelenési dátumot sajnos nem közültek az alkotók.