A fogház ablakában című sorozatok végéhez értünk, egyszerre közöljük ugyanis le a harmadik és negyedik részt -- ezzel persze még nem feltétlenül jelenti azt, hogy örökre el kell búcsúznunk Bálinttól, csak azt, hogy egy időre visszavonult.
Ha lemaradtál volna az előzményekről, akkor itt az első és a második rész, illetve olvasd el a rovatunk legelső részét is, amiben az XCOM van terítéken!
Ben sokszor elképzelte, milyen lehet az élet egy börtön falai között. Kishal vagy sem, bűnöző volt, és minden egyes alkalommal, amikor okiratokat hamisított vagy fiktív kérvényeket nyújtott be vízumért vagy zöldkártyáért, mindig előjött a börtöntől való félelem. A legsablonosabb zuhanyzós zaklatástól kezdve az éveken át tartó ugráltatásokig minden rémkép halálra rémisztette, egyet kivéve.
Dög unalom.
Volt két szárny tíz-tíz rabbal, egy zuhanyzó, egy kantin konyhával és a yard. Ennyi. Az első három hónap után Ben már nem tudta mentegetni a fogházat azzal, hogy még gyerekcipőben jár, mert túlságosan unatkozott. Az alsós erdei táborokra emlékeztette, amikor kivitték őket a semmi közepére és egy héten keresztül szenvedtek, mert nem volt mit csinálni. A fogház is hasonló volt, de legalább nem történt meg semmi azokból a szörnyűségekből, amit a filmekben látott. A rabok mind fogházasok voltak, kishalak, pitiáner tolvajok és csempészek… egy csónakban eveztek. Ben remekül kijött szárnyának többi rabjával, elsősorban Neillel. A szemközti cellában lakott és állandóan dumáltak. Neil kispályás autóalkatész kereskedő volt, szükségtelen megjegyezni, hogy törvénytelenül szerezte be termékeit és adta tovább. Motorháztető, szélvédő, lökhárító, minden, ami karosszéria, ez volt vállalkozásának szlogenje.
Raboskodásának ötödik havában nagy felbolydulást keltettek az új telefonfülkék, amiket beszereltettek a yardra. Ez azért volt nagy szó, mert eddig nem tudtak beszélni családjukkal és ismerőseikkel. Még levelet sem tudtak küldeni, sőt, be sem tudtak járni látogatóra, amin Ben folyton kiakadt. Jogában állt beszélni a külvilággal, nem sorozatgyilkos volt vagy mi, csak kishal… Ben már az első lehetséges pillanatban lecsapott a fülkék egyikére, csak az volt a baj, hogy nem ő gondolkozott így egyedül. Igazából mindenki telefonálni akart és senki nem szándékozta előre engedni a másikat, márpedig a telefonokból csak kettő volt. Kettő.
Ben megpróbált küzdeni, de hamar kiesett a versenyvből. Egy tag az „A” szárnyból gyomorszájon vágta és betonra küldte, az esésnél felhorzsolta térdét és elszakította kezeslábasát. Tehetetlen dühvel meredt a rab hátára, aki tovább rohant. Ben számára felfoghatatlan volt nézni, hogy veri szét egymást húsz felnőtt ember két fülkéért. Öt hónapon keresztül jól megvoltak, erre ez. Felállt, leporolta magát és a legyőzöttek nyugalmával figyelte Neil küzdelmét. A fickó szó szerint berobbant a képbe és kis termetét kihasználva átcsusszant a többiek öklei között. A fülkénél már volt egy rab, aki tárcsázott, de Neil hátulról kirúgta alóla a lábait és elkapta a kagylót. A többiek annyira el voltak foglalva egymás ütlegelésével, hogy észre sem vették. Hihetetlen volt. Ám Neil soha nem tudott telefonálni, mert pont, amikor kicsöngött volna, megérkeztek az őrök tömeget oszlatni. Ben azonnal hátrébb ugrott pár métert, hogy még véletlenül se gondolják azt, hogy a verekedők közé tartozik. Neilt letépték a telefonról, a többieket pedig gumibotokkal térítették rendre. Nicholas lófrált Ben mellett, ő is az „ússzuk-meg-olcsón” taktikát követte.
- Kész őrület, nem? – szólt oda.
Nicholas idegesen vigyorgott rá. Keret nélküli szemüveget viselt, így alig lehetett észrevenni, egyfajta plusz intelligenciát kölcsönözve neki. Ez persze éles kontrasztban állt kosaras magasságával. Ő is ugyanabban a szárnyban lakott, mint ő.
- Még jó, hogy nincs magánzárka, ahová bevágnának. – felelte.
- Húsz embert? Azt megnézném…
- Tizenhat. – vágta rá Nicholas. Mi hárman itt állunk, Bob meg ott gyúr a sarokban.
És tényleg. Ben nem sokkal később jutott erre a következtetésre, ami nem jelentette azt, hogy Nicholas ne tette volna ugyanezt percekkel korábban, hogy később szuperokosnak állítsa be magát villámgyors válaszával. Amatőr hacker, gondolta Ben. Egy ideig csendben álldogáltak, gondosan kerülve az őrök tekintetét, akik szép lassan megbilincselték a verekedőket és visszacipelték celláikba. Ben meglátta közöttük Neilt és halkan káromkodott.
- Mégis mire számítottak? Öt hónap után beraknak két fülkét húsz emberre? –köpött a betonra.
- Tuti lesz még. Viszont addig lehetne… - Nicholas közelebb állt Benhez. –… terjeszkedni.
- Te meg miről beszélsz? – kapta fel a fejét.
Nicholas körbenézett, majd folytatta.
- Sajátítsunk ki magunknak az egyik fülkét.
- Ki az a magunknak? – Ben összevonta szemöldökét.
Nem csípte a hackereket. Egy csomó üzletet bukott el miattuk. Nem volt számítógép-fóbiás, de azért nem is tette függővé életét az elektronikai berendezésektől.
- A mi szárnyunknak, pl.? – szemei ravaszan csillogtak.
- Komolyan bandázni akarsz? – Röhögött Ben. – fogházasok vagyunk, Nick, nem gengszterek.
- Mert két tetves telefonfülkével már lekörözzük Al Caponét? – gúnyolódott.
Ben felemelte kezét és nevetve indult vissza a cellájába. Eleget hallott, de Nick megragadta a karjánál fogva és visszarántotta. Megütközve nézett a nyúlánk fazonra, nem eresztette.
- Figyu, nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én beszélni akarok a feleségemmel meg a gyerekeimmel, nem pedig a betonon heverni minden rohadt alkalommal, amikor tárcsázni próbálok. Elengedte.
Ben most először komolyan megfontolta. Tényleg nem volt jobb esélyük a telefonálásra. Felesége nem volt, de egy csomó testvére és unokatestvére igen, az apjáról nem is beszélve. Lenézett felhorzsolt térdére, és bevillant annak a tagnak a hájas pofája, aki gyomorszájon vágta, majd csapkodó pofazacskóval és tokával nekiveselkedett a fülkének, mint egy retardált vaddisznó.
- Ja, benne vagyok. – bólintott. – De egynek nincs értelme.
- Hogy? – vonta fel szemöldökét Nick.
- Mindkettőt elvesszük. Az A-sok meg perkálnak, ha használni akarják.
Nick válasz gyanánt a kezét nyújtotta, Ben pedig ördögi mosollyal erősen megrázta.
Ben már sok kocsmai verekedésben részt vett, de meg sem közelítette egy börtön bunyó hevét. Miután Nicholas beavatta a többieket tervükbe, elszabadult a pokol. Az „A” szárny rabjai (nem meglepően) rohadtul nem örültek, hogy fizetniük kelljen a telefonálásért, márpedig Neil és Nicholas még mindig nem heverték ki sérelmeiket a legelső verekedés óta. Ben sem, de ő sem nem hangoztatta, sem nem mutatta ki. Az igazat megvallva kicsit szégyellte magát, hogy egyből az összes fülkére ráhajtott, nem akart osztozni rajta, és nem akarta sebzett büszkeségével igazolni, mint egy forrófejű tinédzser.
A két szárny rabjai állandóan összeverekedtek. Ben nem tudott lezuhanyozni anélkül, hogy bele ne keveredett volna egy csetepatéba. Ilyenkor mindig Neilt védte, mert a gáncsos módszere miatt állandóan őt akarták először kómába csapni, de Ben ezt nem hagyta. Egy reggel eldurvult a helyzet, négy ellen küzdöttek ketten, és nem állt jól a szénájuk. Ben fogát csikorgatva viselte el a törzsére mért csapásokat, miközben jobb egyeneseket igyekezett bevinni a dagadék fejére, ami már totál lila volt, de még mindig állt. Ugyanaz az a szemétláda volt, aki betonra küldte és Ben már csak slussz poénból püfölte az arcát, mert jó kedvre derítette, ahogy hullámzott a háj a fején. Valami elsuhant a feje mellett és kiderült, hogy Neil volt az, kezében egy leszakított zuhanyrózsával. Rávetette magát és ledöntötte lábáról, magasba emelte a tárgyat, hogy lecsapjon, de Ben az utolsó pillanatban nagyot taszított rajta és elvétette. Neil szikrákat szórt tekintetével, de még mielőtt jobban elfajult volna a verekedés. tíz őr rontott be a zuhanyzóba és tett rendet. Ben meg sem próbált ellenkezni, amikor megbilincselték és a cellájába taszigálták.
- Francért kell állandóan verekedni? – Morogta a nagydarab a balján.
- Ja, azt hittem a fogházasok nyugodtan ülnök a seggükön. – Panaszkodott a másik, Bent ráncigálva.
- Látod, pont ezért kértem az áthelyezésem ide, de nem…
Bedobták a cellájába és rázárták az ajtót. Amint Neil is a helyére került szemben, azonnal nekiesett.
- Mi a halálért rúgtál le a dagadékról?
- Mert ha beszakítod a koponyáját azzal csak plusz tíz évet kapsz! – Kiabált vissza Ben. Nicholast penderítették be az őrök, majd szúrós tekintettel végig mérték a rabokat, és leléptek.
- Jól hallom, Ben betojt? – Kérdezte a hacker.
- Ja!
Ben szemét forgatva horkantott és lehuppant priccsére. Türelmetlenül dobolt lábával, míg a többiek kicikizték és rajta gúnyolódtak. Tényleg kezdtek úgy viselkedni, mint a dedósok, gondolta csalódottan. Ez az egész fogház kezdett egy 18+os nyári táborhoz hasonlítani. Miután kiröhögték magukat, Ben átvette a szót.
- Befejeztétek? Király. – Várt egy kicsit, mire mindenki ráfigyelt. – Agyalással nem megyünk semmire. Nem vagyunk sem gengszterek, sem nagykutyák. – Nicholas szemébe fúrta tekintetét. – Szóval meg se próbáljunk úgy csinálni!
- Akkor mi legyen, ha? Van jobb ötleted? – Kérdezte kihívóan a hacker.
- Ja. És majd meglátjátok.
- Mi? Nem mondod le nekünk? – Kapta fel fejét Neil.
- Nem. – Felelte sötéten Ben. – Én megbíztam a ti módszeretekben, nem jött be. Most rajtatok a sor.
Miután lejárt a büntetés, Ben az „A” szárnyasok asztalához ment aznap vacsoraidőben. Páran már ropogtatták az öklüket, de a középen ülő kopasz, golyófejű rab leintette őket. Kevin Heart, államuk dicsőséges kormányzójának bal keze, aki azért volt, hogy elvigye a korrupciós balhékat, és végül is, tényleg rács mögött ült, a kormányzó pedig a mahagóni asztalánál, szóval Kevin elsőrangú hivatalnoknak számított. Hat hónap alatt egy ilyen kis börtönben hamar megismeri a rab társait. Három őr járőrözött az asztalok mentén, szóval Ben nem igazán tartott tőlük. A fickó intett, és leült vele szemben.
- Van egy ajánlatom. – Vágott bele a közepébe.
- Nem jött be a keménykedés és most alkut akartok? – A kopasz vadul beledöfött csirkéjébe és a képébe csámcsogott. – Bekaphatjátok.
Bennek már a szeme se rezdült. Fél éve ült dutyiban, és kezdett immunissá válni az effajta keménykedésekre. Pláne amikor tökéletesen tisztában volt vele, hogy a bohóchal próbálta kiadni magát a nagy fehér cápának.
- Ti sem nyertek a bunyókban, szóval tök feleslegesen gyepáljuk egymást. – Vonta meg a vállát.
- Ti kezdtétek.
- És ha mi nem kezdtük volna, akkor ti.
- Ja. – Keserűen vigyorgott. – Két fülke húsz embernek…
Kevin most először nézett a szemébe és hosszú ideig méregette Bent, aki fapofával bámult vissza. Végül a golyófejű megtörölte száját és intett. Ben vette az adást.
- Tiétek mindkét telefonfülke. Sőt, a többi is, amit még beszerelnek.
A rabok összenéztek körülöttük, és úgy pislogtak, mintha rosszul hallották volna. Komplett idiótaként néztek rá, kivéve Kevint. Nem, Kevin elég sokat dolgozott a kormányhivatalokban ahhoz, hogy ne érezze meg a csapdát. Gyanakodva vonta össze szemöldökét.
- Cserébe?
- Alkohol. – Ben közelebb hajolt és lejjebb vette hangját. – Mi szerezzük be és áruljuk a likőrt.
- Az csempészáru. – Vakargatta állát Kevin. – Nagyobbat kaszálnátok.
- De nagyobb is a rizikó, míg a fülkékben nulla.
Ben hagyott pár perc gondolkodásidőt, aztán magabiztosan kezet nyújtott.
- Megegyeztünk?
Kevin szúrós tekintettel nézte, majd morogva elfogadta és megrázta jobbját.
- Meg. De ajánlom, hogy sokat telefonáljatok.
