• Hamarosan itt a PS5 sportcipő
  • Amit az a Paul George tervezett, akinek a 2018-as PS2-es cipőket is köszönhetjük
  • A megjelenés még májusban esedékes

A PS5 gyakorlatilag a tavalyi megjelenése óta hiánycikknek számít, de aggodalomra semmi ok: ha még nem tudtatok lecsapni a Sony konzoljára, hamarosan egy PS5 tematikájú sportcipővel vigasztalhatjátok magatokat. A Nike, a PlayStation és Paul George összefogásával készülő lábbeli ráadásul a tervek szerint már idén májussal debütálhat is.

A gyártó eddig két dizájnt tett közzé, melyek ugyanúgy kékben és fehérben pompáznak, és melyeken több helyen is feltűnik a PS5 valamint a PlayStation logója. Apró érdekesség, hogy Paul George-nak nem ez az első PlayStation cipője: már a 2018-as PS2-es dizájnt is neki köszönhettük, ami a maga módján szintén ütősre sikeredett annak idején.

nike-ps5-cipo-bejelentes-01.jpg

Kép forrása: Gamerant