• Jelentős nyitókészlettel készül a Sony a PS5 rajtjára
  • Több konzolt fognak a boltokba szállítani, mint a PS4 esetében

Bár a közelmúltban voltak olyan híresztelések, melyek szerint a Sony gyártási problémákba ütközött a PS5 kapcsán, ezt végül igen hamar cáfolták. A Washington Postnak adott interjújában pedig Jim Ryan most szintén úgy fogalmazott, hogy igen komoly nyitókészletre lehet számítani.

ps5-nagyobb-nyitokeszlet-lesz-mint-a-ps4-eseteben.jpg

Pontos számot nyilván nem mondott a Sony Interactive Entertainment elnöke, annyit azonban elárult, hogy több konzolt fognak a boltokba szállítani a konzol premierjére, mint amennyit 2013-ban a PS4 esetében. Akkor egy nap alatt egymillió konzolt adtak el világszinten, két héttel később pedig már 2.1 milliónál tartott a számláló.