2017 elején azt írtuk, hogy a Psychonauts 2 Tim Schafer tervei szerint még 2018-ban megjelenik. Nos, ez nem fog megtörténni, írja a Double Fine egy, a Figen megjelent frissítésben. Az azonban jó hír, hogy a támogatói jutalmakat a fejlesztőcsapat gyártásba küldte, így ezek hamarosan postázásra kerülnek. Tim Schafer a következőket írta:

"Most, hogy teljes fordulatszámon pörgünk, tudjuk, hogy mekkora lesz a játék, és azt is, hogy ezt mennyi időbe kerül befejezni, hogy egy nagyszerű program legyen a Psychonauts 2. Ezekből már látjuk, hogy a programot nem tudjuk leszállítani 2018-ban, annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt a Fig kampány alatt eredetileg ezt a dátumot tűztük ki célul. Szeretjük ezt a programot, amit fejlesztünk és reméljük ti is szeretni fogjátok. A játék az eredeti program örökségét viszi tovább és nagyon különleges és egyedi módon. Jelentős haladást értünk el, de a Psychonauts 2-nek muszály megkapnia azt az időt, amit megérdemel."

Nos, ez van. Ez nem teljesen késés bejelentése, hiszen Raz új kalandja eddig nem kapott pontos premierdátumot, amit nagy valószínűséggel csak jövő év során tudunk meg, vagy az E3-on, vagy a Gamescomon. 

psychonauts-2-header.jpg