• Egyre nagyobb a képességbeli különbség a PUBG kezdő és veterán játékosai között
  • Annyira, hogy az előbbieknek gyakran semmi sikerélménye egy-egy meccs során
  • A készítők botokkal próbálnák orvosolni a problémát

A PUBG immár három éve van a piacon, ez az idő pedig bőven elégnek bizonyult a jelek szerint ahhoz, hogy a kezdő és a veterán játékosok közti képességbeli különbség hatalmas méreteket öltsön. Legalábbis ez derült ki a PUBG Corp. legújabb közleményéből, melyben elárulták, hogy adataik szerint a kezdő játékosok villámgyorsan meg szoktak halni a meccsek elején, gyakran anélkül, hogy bármiféle sebzést okoztak volna.

A fejlesztők aggodalmai szerint ez elriasztja az új játékosokat a PUBG-től, épp ezért jelezték, hogy konzolokon hamarosan felbukkannak a botok is a meccsekben. Ahogy ők fogalmaztak, erre azért volt szükség, hogy a játékosok többféleképpen is élvezhessék a PUBG nyújtotta tartalmat. A botok a tervek szerint a 7.1-es frissítéssel érkeznek majd, bár muszáj megjegyezni, hogy a bejelentésre érkezett reakciók alapján ez a lépés nem igazán nyerte el a már meglévő játékosbázis tetszését.