• Készül a PUBG: New State
  • Ez egy 2051-ben játszódó mobilos játék lesz

A PUBG franchise-t gondozó Krafton vezérigazgatója nemrégiben elmondta, hogy 2021-ben egy új mobilos battle royale várható, amiről most le is hullott a lepel, kiderült ugyanis, hogy érkezik a PUBG: New State, amely idén fog debütálni iOS és Android platformokon.

pubg-new-state-futurisztikus-mobiljatekkal-bovul-az-univerzum.jpg

A PUBG Studio fejlesztésében készülő játék a nem túl távoli jövőben, 2051-ben játszódik, melyben egy Troi névre hallgató pályán harcolhatunk majd másokkal, futurisztikus járművekkel, drónokkal és pajzsokkal felszerelkezve. Az új harceszközökön túl lesz lehetőség a fegyverek meccs közbeni testreszabására is, ami szintén változtat majd valamelyest a mérkőzések dinamikáján.

Hogy pontosan mikor indul a PUBG: New State, az egyelőre nem derült ki – annyi biztos jelenleg, hogy első körben egy alfateszt várható. Nem ez az egyetlen készülő játék egyébként, ami bővíteni tervezi a PUBG univerzumát, hiszen a Dead Space alkotóinak új horrorjátéka, a The Callisto Protocol is ebben a világban játszódik majd.