• The Callisto Protocol néven készít új horrort a Dead Space atyja
  • Ez a játék pedig a PUBG világában fog játszódni
  • De olyan nagyon komoly összefüggésekre nem kell számítanunk
  • A kapcsolat ugyanis kimerül pár utalásban és áthallásban

A tavalyi The Game Awards egyik legfelkapottabb bejelentése kétségkívül a The Callisto Protocol leleplezése volt, ez a sci-fi túlélőhorror ugyanis rögtön két szempontból is kifejezetten érdekesnek mondható. Egyrészt ugyanaz a Glen Schofield készíti, akinek a Dead Space-t is köszönhettük 2008‑ban, másrészt pedig maga a játék hivatalosan is a PUBG univerzumában játszódik, csak épp háromszáz évvel a battle royale játék „cselekménye” után.

callisto-protocol-nagyon-ijeszto-01.jpg

Ez utóbbi kapocs természetesen sok rajongó fejében megkongatta a vészharangot, hiszen a sci-fi túlélőhorrornak és a battle royale-nak nincs túl sok közös pontja, azonban aggodalomra semmi ok: Glen Schofield szerint kifejezetten laza szálak fűzik majd egymáshoz a két címet. Schofield nemrég egy interjú során elárulta, hogy igazából csak annyiról van szó, hogy épp dolgoznak a PUBG világának és hátterének kibontásán, az így kialakuló kronológiába pedig beleépítették a The Callisto Protocol eseményeit is.

Ennek megfelelően a két játék sztorija semmiben sem kapcsolódik majd össze, inkább csak a PUBG-re tett kisebb utalásokkal, tisztelgésekkel találkozhatunk majd a The Callisto Protocol cselekménye során.