• A Quake Championst esport játéknak szánját
  • A Sacrifice csapatalapú, a Duel 1v1 játékmód lesz
  • A Champions Pack megvásárlásával minden karaktert megkapunk, a jövőbelieket is
  • Heteken belül indul a zárt bétateszt

Az id Software stúdiófőnöke, Tim Willits nem sokkal a bejelentés után tisztázta, hogy a Quake Championsszel szeretnének betörni az esportok világába. Erről a tervről azóta sem tettek le, de most legalább az úriember néhány konkrétummal is szolgált nekünk a GoodGamenek adott interjújában.

Először is megerősítette, hogy a Quake Champions zárt bétatesztje heteken belül elindul. Valamint tudtunkra adta, hogy aki beruház a Champions Packre, az nem csak a megjelenéskor elérhető karaktereket, hanem az összes jövőbeli karaktert is magáénak tudhatja. Szóval – legalábbis most, elméletben – elég lesz egyszer költenünk az extra karakterek tartós betárazására.

Aztán szót ejtett két játékmódról, a Sacrifice-ról és a Duelről, amelyekkel szeretnék megtalálni a helyüket az esportban. Mindkettő profi játékosok visszajelzése alapján készült, ám míg előbbi egy csapatalapú mód, addig a Duel középpontjában az 1v1 felállás áll, ami a Bethesda szerint kifejezetten hiánycikk az esportok palettáján.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!