Aki nincs 100%-ban tisztában vele, annak eláruljuk, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság célja a fogyasztók jogainak és érdekeinek védelme. Feladata, hogy biztosítsa a tisztességes kereskedelmi gyakorlatokat, fellépjen a megtévesztő reklámok és szerződések ellen, valamint ellenőrizze a termékek biztonságát, viszont emellett figyeli a vállalkozások jogkövető magatartását, és szükség esetén szankcionálja a szabálytalanságokat. Végső célja, hogy átlátható és biztonságos piacot teremtsen a fogyasztók számára. Most kiderült, hogy a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) több kormányhivatallal együttműködve országos vizsgálatot indított, melynek középpontjában a videojátékok, pontosabban az azokban megtalálható problémás, vagy épp egyenesen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok állnak. De miről is van szó?

depositphotos545098774l.jpg

(A kép forrása: fabio formaggio / depositphotos)

Az NKFH országos akciója kifejezetten azt vizsgálja, hogy milyen veszélynek vannak kitéve a leginkább kiskorú felhasználók, akik lootboxokat vagy játékbeli valutákat vásárolhatnak lényegében 2-3 kattintással az interneten. A lootboxok ráadásul sok esetben úgy működnek, mintha valamiféle szerencsejátékkal állnánk szemben: folyamatosan ösztönöznek arra, hogy még egyet és még egyet nyissunk, ez pedig növelheti a játékfüggőség kockázatát. Vizsgálják továbbá a virtuális valutákat és a pay-to-win modelleket is, sőt, még az is ellenőrizve lesz, hogy a hazai forgalmazók betartják-e az Egységes Európai Játékinformációs Rendszer (PEGI) korhatárbesorolásait. Ezzel a vizsgálattal az NKFH célja az, hogy átláthatóbbá tegye mindenki számára a videojátékokban található fizetési modelleket és a szülők igenis legyenek tisztában azzal, hogy mire költi a gyerek Apu nehezen megkeresett pénzét a Fortnite-ban.

Forrás: MTI

Borítókép forrása: Aleksei Gorodenkov / depositphotos