• Decemberben jön az Operation White Noise
  • 2018-ban négy szezont kapunk
  • Mindegyikben 2-2 operátorral

December 5-én érkezik meg az Operation White Noise, amely három operátort és egy pályát tartalmaz majd. Ezekről a Pro League döntője alatt rántották le a leplet, így megtudtuk, hogy Zofia képes lesz 1 élettel talpra állni segítség nélkül, illetve gránátvetőjével nem csak berobbanthatja a falakat, de a mögötte rejtőzőket el is kábíthatja.

Dokkaebi a védők telefonjának csörgetésével lesz képes azokat kicsit megzavarni a védelemben, illetve az elejtett telefonokat meghekkelheti, ami után a támadók is figyelemmel kísérhetik az eseményeket a kamerákon. Végül ott van Vigil, aki képes eltűnni az elektronikus szemek elől, vagyis aktív képességgel se a drónok, se a kamerák nem látják.

Az új helyszín egy szöuli high-tech kommunikációs torony lesz. A pálya három szintet tartalmaz majd, ahol a védők az alsó két, a támadók a felső két emeletet kapják meg, és utóbbiaknak kívülről is lesz lehetősége támadást indítani. Az ígéretek szerint több lehetőségünk lesz majd vertikális csatákat vívni.

Ami 2018-at illeti, ebben az évben újfent négy szezont kapunk. Minden szezonban két újabb operátorral bővül a csapat, pályákat viszont csak minden páros szezonban kapunk majd. Az első évadban, az Operation Chimerában a francia és az orosz operátor biohazard specialista, így feltehető, hogy az Outbrake időszakos esemény a már korábban pedzegetett zombi módhoz kötődik majd.

rainbow-six-siege-2018-seasons.jpg