Örülhetnek a gyűjtők, lemezes kiadást kap a Red Dead Redemption PS5-ös verziója

Napokon belül felkerülhet a polcokra John Marston keserű históriája, és még csak nem is kell olyan sokat fizetni érte.

2025. december 2-a piros betűs ünnep volt azok számára, akik – hozzám hasonlóan – nem játszottak a 2010-es Red Dead Redemptionnel, hiszen PS5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch 2-re (valamint a Netflix jóvoltából Androidra és iOS-re) is megjelent a Rockstar Games klasszikusa, ráadásul olyan modern finomságokkal felvértezve, mint a 4K-60fps kombó (Switch 2 esetén csak az utóbbi), illetve a HDR. Az eredeti alkotás birtokosai ráadásul teljesen ingyen juthattak hozzá a „next-gen” frissítéshez, üröm viszont az örömben, hogy a gyűjtők sajnos hoppon maradtak, mivel a vérfrissítés nem kapott lemezes verziót

Forrás: Amazon
Forrás: Amazon

Legalábbis mostanáig, május 4-én ugyanis fizikai kiadást kap a PS5-ös Red Dead Redemption, amit már most előrendelhettek az Amazon oldalán. Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, a Rockstar Games kimondottan vékony ceruzát használt az árazás során, hiszen mindössze 29,99 dollárba (9332 forint, bár ehhez ugye hozzájön a szállítási díj) kerül, ami még úgy is baráti, hogy nem egy új játékkal van dolgunk. 

Bár a statisztikák alapján ma már egyértelműen többségben vannak azok, akik digitálisan szerzik be a kiszemelt videójátékot (nem véletlen, hogy a PS6-ban elvileg nem is lesz lemezmeghajtó), azért bőven akadnak olyanok, akik inkább a korongokat preferálják – a Resident Evil Requiem fizikai példányait például úgy elkapkodták, mintha nem lenne holnap. Ti melyik táborba tartoztok? Átálltatok már digitális „étrendre”, vagy inkább a lemezeket részesítitek előnyben?

Borítókép forrása: Rockstar Games