Red Faction 3 és egyéb THQ ötletek...A THQ a harmadik pénzügyi negyedet rekorderedménnyel zárta, az előző évi hasonló időszak 46,9 millió dolláros nettó árbevételéhez képest 62,1 milliót sikerült összeszedniük. A december 31-ével lezárult első három negyedév, azaz kilenc hónap nettó eladásai 30%-kal nőttek, ami 854,8 millió dollárt jelent, szemben a tavalyi 658,5 millióval. A cég elnök-vezérigazgatója, a mellékelt képen mosolygó Brian Farrell szerint ez leginkább a Disney/Pixar, WWE és Nickelodeon franchise-oknak köszönhető, plusz a két saját gyermeknek, a Saints Row (Xbox 360) és a Company of Heroes címeknek. Jelen pillanatban a cég hat jól bejáratott franchise birtokosa, mindegyik egymillió feletti eladást produkál. A legnagyobb sikert a Cars érte el, mely hétmillió feletti példányszámban kelt el, ezt követte négymillióval a WWE SmackDown vs. Raw 2007.

A következő negyedéves tervek számadataival nem fárasztalak benneteket, minket jobban érdekel a szoftveres oldala mindennek. Nos, a THQRed Faction 3 és egyéb THQ ötletek... képviselője érdekes mondatokkal lepte meg a hallgatóságot, az első mindjárt úgy szólt, hogy dolgoznak egy új Red Faction részen. Aki nem ismerné, ez egy sci-fi FPS volt, még 2001-ben jelent meg (ennek korai sajtóanyaga látható oldalt), és a nagy truváj a GeoMod motor volt, amely a környezet lerombolását tette lehetővé – persze csak ott, ahol a fejlesztők azt beépítették a pályába, amitől a szólómód ugyanolyan lineárissá vált, mint bármely más cím, szerencsére a multiban sokkal jobban kihasználható volt ez a képesség. Az igazi pofont azonban az egy évvel később megjelent 2. rész jelentette, melynek sok köze nem volt az elődhöz, ráadásul itt már a konzol vitte a prímet, és a PC-s verzió többjátékos módjában csak botok ellen lehetett harcolni. Ezzel a résszel a THQ sikeresen megölte a szériát, épp ezért nagy meglepetés, hogy exhumálták a holttestét, és megpróbálják feltámasztani – bár Frankenstein doktornak ez sikerült...

A többi bejelentés ennél prózaibb volt. Az Ataritól megvásárolt Stuntman franchise fog bővülni, az év végére jön egy újabb Cars-epizód, plusz a 2008-as pénzügyi évben egy Juiced és egy MX cím, plusz a WWE összkonzolossá válik. Amúgy 11 Wii cím van tervbe véve - hiába, most minden kiadó az új konzolok körül zümmög...