Jó ideje pletykálják, hogy a Wii U is régiózáras konzol lesz, csakúgy, mint a Wii és 3DS. Bár eddig reménykedhettünk, hogy mégsem így lesz, sajnos a gyártó a japán Famitsu magazinnak elárulta, hogy a játékok bizony régiózárasak lesznek, és csak az adott területen kapható programok futnak majd a hivatalos úton terjesztett konzolokon.

Ennek értelme egyébként manapság egyre kevesebb van (a régi tévék száműzése óta legalábbis), mi sem igazán értjük, miért erőlteti ezt a nagy N. Mindenesetre annyi biztos, hogy az USA-ból való rendelgetésről szőtt álmoknak annyi.

A Wii U november 30-án érkezik Európába, így Magyarországra is, ára pedig kiszereléstől függően 249 és 299 euró között alakul majd. A játékok ára a szokásos 60 euró lesz, és ehhez jönnek még hozzá a Virtual Console kínálatába tartozó programok. A Nintendo amerikai elnöke szerint egyébként nem elképzelhetetlen, hogy a GameCube címei is megjelennek online -- szó mi szó, egy Resident Evil remake-nek és Zerónak mi is nagyon tudnánk örülni.