• Üzenetet rejtettek el a Cyberpunk 2077 utolsó trailerében
  • 2021 elején érkeznek az első ingyenes DLC-k

Holnap véget ér egy hosszú éveken át tartó várakozás, megjelenik ugyanis a Cyberpunk 2077, amely tegnap ennek megfelelően megkapta az ilyenkor szokásos launch trailerét. A videót alaposabban megvizsgálva pedig egy rejtett üzenetre bukkantak: ez nem más, mint a CD Projekt RED közleménye, melyet várhatóan ma fognak közzétenni, ám már az előzetesbe is "belehekkelték".

rejtett-uzenetre-bukkantak-a-cyberpunk-2077-launch-trailereben.jpg

Ez azért lényeges, mert az üzenetben először olvashatunk konkrétumokat a DLC-k kapcsán. Azt már korábban is elmondták a fejlesztők, hogy hasonlóra érdemes számítani, mint a The Witcher 3 esetében, vagyis ingyenes és fizetős kiegészítők kombinációjával készülnek. Most pedig kiderült, hogy már 2021 elején megérkeznek az első ingyenes DLC-k.

"A tervezett kiegészítőink még mélyebbre visznek majd titeket a Cyberpunk 2077 világába, olyan jelentős, sztorivezérelt tartalmakkal, melyek kemény döntéseket tartogatnak a cselekményen keresztül, amit egy darabig biztosan nem fogtok elfelejteni. De mielőtt eljutnánk ide, 2021 elején elindítjuk az ingyenes DLC programunkat. Ahogy a The Witcher 3 esetében, most is ingyenes DLC pakkok választékára számíthattok, olyan menő dolgokkal, melyek még több életet visznek Night City sötét világába" – áll a trailerben elrejtett közleményben.