• A nálunk február 7-én debütáló A kedvenc az idei év legjobb nyitányát produkálta
  • A film két unokatestvér Anna királynő (1702-1714) kegyeiért folytatott párharcáról szól

Sokak számára ismerős lehet már Yorgos Lanthimos neve, ő készítette A homár és az Egy szent szarvas meggyilkolása című filmeket. Utóbbi alkotásai egyre nagyobb sikereket arattak, és úgy tűnik, hogy most a csúcsra is feljuthat a görög rendező. A kedvenc című új filmjét még csak néhány tengerentúli moziban kezdték el vetíteni, de a nyitóhétvégén máris 422 000 dollár bevételt hozott, ami arányosan számítva 2018 legjobb és minden idők egyik legjobb kezdésének számít.

the-favourite-emma-stone.jpg

Az Emma Stone (Zombieland; Kaliforniai álom), Rachel Weisz (A homár; A múmia) és Olivia Colman (A homár; Locke – Nincs visszaút) főszereplésével készült film két unokatestvér Anna királynő (1702-1714), az utolsó Stuart uralkodó kegyeiért folytatott párharcáról szól. Nálunk február 7-én debütál A kedvenc, ami a Vihar előtt, az Üveg, az Alita, Aladdin és a Marvel Kapitány mellett 2019 első felének legjobban várt mozijai között szerepel. A film előzetesét alább láthatjátok.