A Ubisoft új másolásvédelme mellett a másik nagy vitákat kiváltó téma az Alan Wake konzol exkluzivitása. Egyrészt azért, mert annak idején a Remedy PC-n mutatta be a játék képességeit, másrészt pedig a Microsofttól egy nagyon hülye kifogást kaptunk a PC-s verzió elkaszálására. A kiadó elmondása szerint ugyanis a játékot igazán csak egy kanapén, egy nagy tévé előtt lehet élvezni.

Mindenki tisztában volt azzal, hogy ez az indok nem fedi a valóságot, így a Remedy egy külön közleményben egy valamivel érthetőbb magyarázattal állt elő a személyi számítógépes verzió törlésére.

„A kanapén egy óriási tévé előtt és egy 5.1-es hangrendszer erejét élvezve előnyösebb az Alan Wake-kel játszani, de nem azt mondjuk, hogy a PC-tulajok nem élvezhetnék a játékot. Szó sincs erről. A helyzet azonban az, hogy egy kis stúdió vagyunk, 50 emberrel, s így ésszerűbb csak egy platformra koncentrálnunk.

Jelenleg csak az Xbox 360-as verzióval foglalkozunk és a jövőre vonatkozóan még nincs mit bejelentenünk.” -- Oskari Häkkinen, Remedy.

U.i.: A petíció 21 ezer aláírásnál tart.