• Év végéig kézhez kapják a Steam Decket a felhasználók
  • Legalábbis azok, akiknek már van rá foglalása

Nagy népszerűségnek örvend a Valve kézikonzolja, a Steam Deck, ami nem is csoda, hisz egy remek masináról van szó, bár a hőséggel meggyűlik a baja. A gép nem csupán erős (már a kategóriáján belül persze), de szabadon modolható is, így kimondottan felhasználóbarát, a játékosok nem ütköznek korlátokba. A boldog tulajok száma pedig meredek növekedésnek fog indulni az elkövetkezendő hónapokban, a cég ugyanis bejelentette, hogy megoldódtak az ellátási láncban fellépő problémák, így felgyorsul a foglalások teljesítése. Rengeteg rendelés a harmadik negyedévre ugrott előre (július-szeptember), de mindenki más is megkapja még az év végéig. Sőt, a gépre most beruházók is magukénak tudhatják a példányukat még idén, erre viszont nincs garancia, lehetséges, hogy csak 2023 első negyedévében teljesül a rendelésük. Akiknek tehát már van foglalásuk a konzolra örülhetnek, mert lehetséges, hogy a vártnál hamarabb jutnak majd hozzá.