• A Ubisoft elárulta, milyen extra tartalmak érkeznek idén a Prince of Persia: The Lost Crownhoz
  • Többek között új kihívásokra és kosztümökre is számíthatunk
  • De egy sztori DLC is megjelenik a remekül sikerült metroidvaniához

Az előzetesek alapján vélhetően kevesen számítottak arra, hogy a Prince of Persia: The Lost Crown lesz 2024 egyik legnagyobb meglepetése, márpedig pontosan ez történt, hiszen a Ubisoft Montpellier (Beyond Good & Evil, Valiant Hearts: The Great War) kihívásokban bővelkedő metroidvaniája bizony sokkalta jobban sikerült a vártnál. Sargon története ráadásul nemcsak az újságírókat volt képes rabul ejteni (amit elég jól szemléltet a 86 pontos Metacritic állás), de még a kissé elhanyagolt franchise rajongóinak is bejött az új irány – legalábbis a felhasználói vélemények alapján. A Ubisoft pedig sosem arról volt híres, hogy rögtön a megjelenés után magára hagyná a portékáit, így aztán nem meglepő, hogy a The Lost Crownhoz is érkezik majd néhány extra, köztük egy sztorit kibővítő DLC-vel.

princeofpersiathelostcrown.jpg

A kiadó által közzétett roadmap alapján már ebben a hónapban bekerül például a speedrun mód és a permadeath mód, a kihívások szerelmesei tehát valósággal el lesznek kényeztetve – bár sokak szerint így is épp elég nehéz a játék. Értelemszerűen a főhős ruhatára is kibővül a Warrior's Path nevet viselő ingyenes frissítéssel, ahogy a tavasszal érkező Boss Attack is tartalmaz néhány új kosztümöt a Boss Rush mód mellett. A nyáron befutó Divine Trials szintén azokat szólítja meg, akik szeretik csúcsra járatni a nehézséget, valamikor később pedig a fent említett fizetős bővítmény is megjelenik, bár pontos dátumot sajnos nem közölt a Ubisoft. Ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja, messze van még a Prince of Persia: The Lost Crown pályafutásának a vége, csak aztán győzzük idegekkel az újdonságokat.