A Resident Evil 4 Remake nem véletlenül ment akkorát idén, hiszen a Capcom a korábbi részek után ezúttal sorozatának egyik legközkedveltebb felvonását újította fel, nem csupán látványában, de modern funkciókkal, az élményt javító változtatásokkal és más újdonságokkal is kibővítve. Úgy gondolom, hogy valahol felmerül a remake téma, akkor hivatkozási pont kell legyen az, amit a Capcom az utóbbi években csinált a Resident Evil szériával. A Mercenaries-játékmód és a Separate Ways DLC már korábban lebukott, ugyanis valaki kiszúrta őket a játék fájlnevei között. Később a Capcom hivatalosan is bejelentette, hogy Ada Wong beugrik egy pár órás kalandra (ejj, de furán hangzott ez), illetve az is kiderült, hogy a Resident Evil 4 VR-módja ingyenes lesz PS VR2-re. Viszont most itt van nekünk a Separate Ways, lássuk, mit kapunk 3500 Ft-ért!

Egy új főszereplőt, természetesen. Leon intézi szépen a maga dolgát, mi pedig Ada Wong-ot irányítva kutatjuk a titokzatos Ambert az elszigetelt spanyol szigeten. Küldetésünk már azelőtt megkezdődik, hogy Leon egyáltalán bekocsikázna két kísérőjével El Pueblo területére, viszont később persze útjaink többször is keresztezik egymást. Az már az előzetesekből is kiderült, hogy a megbízónk Wesker, viszont többet nem szeretnék elárulni a sztoriról, mert akadnak benne igazán nagy meglepetések. Például egy olyan rész, amit egy az egyben átemeltek a 2002-es A kaptár című mozifilmből – a fanoknak egyből fel fog tűnni! A Capcom nem csupán újrahasznosított pár korábbi átvezetőt, hanem teljesen újakat is készítettek, vagy épp a régieket mutatják be más kameraállásból. A történetről is többet megtudhatunk, ugyanis a Separate Ways nagyszerűen egészíti ki az alapjáték lore-ját és ad hozzá eddig nem ismert részleteket.

Ada ugyebár képzett harcos, ezért rögtön több fegyverrel kezdünk. Sőt, a játék igen hamar egy kisebb bossfightot is a nyakunkba szabadít, de ez csak a bemelegítés. A nehézségi szint tökéletesen el lett találva: a DLC kellő kihívást nyújt, de szerencsére nem a bosszantóan nehéz kategóriát súrolja, így akár keményebb fokozaton is bátran neki lehet esni. A játékidő 3-5 óra közé tehető, attól függően, hogy ki mennyire alaposan kutatja át a térképet, ugyanis kincsek és opcionális kihívások ezúttal is bekerültek. Persze tiszteletét teszi a Merchant is, akinél vehetünk, eladhatunk és fejleszthetünk dolgokat, ami pedig külön jópofa, hogy az alapjátékban feloldott extrákat, például a más ruhákat és kiegészítőket itt is ráaggathatjuk Leon-ra és Ashley-re. Ada egyedi felszereléséhez tartozik a grappling-gun, amit kilőve Batmanhez hasonlóan ránthatja oda magát a távolabbi helyekre. Ez nemcsak a nagyobb távolságok leküzdésénél segít, hanem a harcokban is. Ha lábon lősz egy ellenfelet és kvázi stunnolod, már nem kell odarohanni hozzá és úgy pofán rúgni – Ada szimplán odarántja magát a grappling-gun segítségével és úgy sóz be neki egyet.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A helyszínek ismerősek lehetnek, de ezeken is változtattak. A faluban például néhány útvonal le van zárva, a hegyekben pedig teljesen újakra juthatunk egy a grappling-gun segítségével. Lényegében mindazok a dolgok, amiket nem hoztak át a 2005-ös játékból a remake-be, itt megjelennek. Ezek vonatkoznak a kihagyott pályarészekre, sőt, az ellenfelekre is. Ada ugyebár egy kém, úgyhogy rendelkezik egy spéci AR-szerkezettel (I.R.I.S.), amivel nyomokat kereshet. Ez többnyire abból áll, hogy bevizsgálhatsz egy lábnyomot és utána követheted, hogy merre indult az illető. Vagy például egy belépőkódot úgy fejthetsz meg, hogy az I.R.I.S. megmutatja, hol vannak az ujjlenyomatok. Ötletes, de azért a DLC legnagyobb újítása egyértelműen a grappling-gun. Ha negatívumot kellene (nagyítóval) keresnem, akkor az egyértelműen a szinkron lenne, ami továbbra sem az a pont, ahol a Capcom-játékok brillíroznak. A zene ellenben kifejezetten kellemes.

Megéri a Separate Ways bővítmény? Persze, 3500 Ft-ért ez kvázi ajándék-kategória. Sokkal jobb, mint az eredeti, 2005-ös DLC és a Resident Evil 4 is vele válik teljessé. Hozzáad az alapjátékhoz, kibővíti a sztorit, új tartalommal és lore-elemekkel egészíti ki, és lássuk be, más kiadók ezért simán elkérték volna a dupla vagy akár tripla árat is. Nemrég írtunk egy horrorjáték-szavazásról, ahol az első helyet a Resident Evil 4 Remake kapta meg. Én úgy gondolom, hogy meg is érdemli. A Capcom fantasztikus munkát végzett a felújítással és hihetetlen, de a DLC-t is össze tudták rakni úgy, hogy az köröket ver az eredetire és mellé még az ára is nagyon baráti. A Resident Evil 4 Remake-ből továbbra is kapható a dobozos változat, amit én kifejezetten ajánlok – ennek a játéknak bőven ott a helye a polcon!

A tesztkódot a CENEGA Hungary Kft. biztosította. Köszönjük!