A sztori a Max Payne-játékok alapja és legfontosabb része, ezért a fejlesztők igyekeznek történetfoszlányokat csempészni a multiplayer csataterekbe. Noha ezek csak nagyon kis mértékben kapcsolódnak a fő történeti szálhoz, keretet adnak a vérontáshoz, bemutatva, hogy mi történt egy adott bandával, mielőtt azok tagjai összefutottak volna Payne-nel, ráadásul ezek a minitörténetek képregénystílusban, főszereplőnk narrációja mellett bontakoznak ki, akárcsak az egyszemélyes kampány során.

A Gang Wars névre keresztelt, a játékban fellelhető össze játékmódot összegyűjtő, majd azokat az eseményeknek megfelelő sorrendben felfűző szekcióban egy kör például kezdődhet egy balul elsült drogüzlettel, amiben a játékosoknak az a feladata, hogy a pálya egy bizonyos pontjára vigyenek minél több pénzes zsákot, s az nyer, aki a legeredményesebb volt ebben. A következő körben azonban nem cserélődnek fel a szerepek, hanem tovább gördül a történet, és egy másik feladatot kapnak a csapatok. Az előző körben a leghalálosabb játékosokra például vérdíjat tűzhetnek ki, s így a csapattársainak az lesz a feladata, hogy megvédjék (VIP), de lehet olyan történetszál is, hogy az egyik körben elfoglalt területeinket (King of The Hill) a következőben már bombáktól (Search & Destroy) kell megvédeni. A helyzet tehát mindig változik, ezzel arra kényszerítve a játékosokat, hogy taktikát váltsanak, így a magányos farkasból csapatjátékos lesz -- de ez még nem minden!

Max Payne 3 JátékképekMax Payne 3 JátékképekMax Payne 3 Játékképek

Mint oly sok másik multiplayer móddal is ellátott játék, úgy a Max Payne sem úszhatta meg a perkrendszer bevezetését. A képességeinket fokozó, három szintes Bursts felhozatalában a klasszikus időlassítás mellett megtaláljuk a Paranoia képességet, amivel az ellenfelek a csapatársaikat is támadónak nézni (a harmadik szinten a Paranoiával a baráti tűz is bekapcsolásra kerül), a Sneakyvel barátságos játékosnak tűnünk, az Intuitionnel pedig láthatóvá válik -- még a falon keresztül is -- , hogy hol jár a többi játékos. Továbbá a vetődések és fedezékrendszer is jelen lesz, ezzel teljessé téve repertoárunkat.

Érdekesség, hogy az időlassítás csak egy körülöttünk lévő kis területre és azokra a játékosokra hat, akik a látóterünkben vannak, vagyis nem kell attól tartani, hogy ha valaki ezt a képességet használja, lelassul a teljes csapat számára az idő.

A Max Payne 3 2012. március 6-án fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és Playstation 3-ra.