Richard Garriotnak a DNS-ed kell!Na igen, azt mondtam, hogy magával visz, de nem úgy, ahogy azt sokan elképzelhettétek, hanem „csak” digitális DNS-eket visz fel. Az NCsoft ma indította a játékot, amiben nyolc ötfős csoport DNS-e felkerül egy úgynevezett „Hallhatatlanság meghajtóra” (Immortality Drive) az emberiség legnagyobb eredményeivel együtt. Ezt a meghatót pedig a nemzetközi űrállomáson fogják tárolni.

Aki aggódna, mi fog történni a DNS-ével, az megnyugodhat, mert a kiválasztott DNS-ek névtelenek lesznek, csak a nyertes tudja meg, hogy az ő mintája kerül fel az űrbe, de másolatot ő sem kaphat belőle. A digitalizálást egy hivatalos genetikai laborban fogják végezni.

Ahhoz, hogy részt lehessen venni a játékban, nincs más dolgunk, mint a Tabula Rasában egy érvényes accountot létrehozni (elég az ingyenes próbaverzióban is), persze ez csak abban az esetben, ha nem volnánk még regisztrálva. Követelmény még, hogy a hivatalos oldalon is regisztráljunk, és hetente frissülő kérdőívet töltögessük, amiből kiderül, mik az emberiség legnagyobb eredményei. A verseny augusztus végéig tart.

„Rengeteg érdekes dolgot csináltam a játékiparban, de egyik sem volt ekkora nagyságrendű. Izgatott vagyok, hogy milliónyi játékosnak biztosíthatunk egy egyszer-az-életben lehetőséget, hogy digitális formában feljöjjenek velem az űrbe. A kiválasztottak DNS-ét bedigitalizálják és felküldik, és elméletben, ha bármi történne az emberiséggel, akkor az ő DNS-ük lehet az alapja az új emberi fajnak.” - mondta el Richard Garriott, a Tabula Rasa producere.

Friss:
Megérkezett egy videó, amiben maga Garriott beszél a promócióról, és beszél egy kicsit az Immortality Drive-ról is.