A Rocket League 2027-ben komoly technikai átalakuláson megy keresztül: a Psyonix az Unreal Engine 3-ról egyenesen Unreal Engine 6-ra költözteti a játékot. A fejlesztők most először mutatták meg közelebbről az új verziót, amelyet már profi játékosok is tesztelnek – erről egy videót alább láthattok. A váltás azért is jelentős, mert a Rocket League még mindig azzal a motorral működik, amelyre eredetileg 2015-ben épült, tehát immár több mint 10 éves. A Psyonix most lényegében újraépíti a játékot, miközben igyekszik megőrizni azt a rendkívül pontos irányítást és fizikát, amelyre a teljes játékmenet épül. Az első bemutató alapján a látvány is fejlődik: részletesebb autók, modernebb környezet és fejlettebb megvilágítás várható. A fejlesztésben ráadásul aktívan részt vesznek a Rocket League esportjának legjobbjai is. Többek között JSTN, Firstkiller, Archie és Zen is kipróbálhatta az UE6-os változatot, és közvetlen visszajelzéseket adott a Psyonix csapatának. A korai tesztek során egyes mozdulatok és haladó mechanikák még kissé eltérően vagy késleltetve működtek, ezért a fejlesztők különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a motorváltás ne rontsa el a megszokott játékmenetet. Egy kis betekintőt már megnézhettek:
Az új változat pontos megjelenési dátuma egyelőre nem ismert, de 2027-ben biztosan elindul a Rocket League Unreal Engine 6-os korszaka. A Psyonix addig további teszteket tervez a profi játékosok és tartalomkészítők bevonásával, így még jó néhány változásra számíthatunk. A kérdés most leginkább az, hogy a több mint 10 éves Rocket League mennyit változik majd a motorcsere után. A látványosabb grafika önmagában kevés lenne: a Psyonix számára az igazi kihívást az jelenti, hogy egy teljesen új technológiai alapokra helyezze a játékot úgy, hogy közben a veterán játékosok számára továbbra is ugyanaz az ismerős, precíz Rocket League maradjon – Ti várjátok már a Rakéta Liga evolúcióját?
Borítókép forrása: Psyonix