Ritkán sül ki jó dolog abból, ha a filmesek hozzányúlnak egy klasszikushoz, ez pedig hatványozottan igaz, ha a horror műfajáról van szó. Leginkább David Gordon Green tudna mesélni erről, aki egy remek kezdés után rohamtempóban züllesztette le a revitalizált Halloween-szériát, Az ördögűző: A hívő pedig valósággal megcsúfolta William Friedkin 1973-as remekművét. A Disney égisze alá tartozó 20th Century Studios pedig a Richard Donner által rendezett, 1976-ban debütált Ómen emlékeit kívánja felidézni, méghozzá egy előzményfilm formájában, amihez most megjött az első előzetes.

Arkasha Stevenson (A cseresznye vadiúj íze, Légió, Channel Zero) alkotása a látottak alapján egyáltalán nem tűnik vészesnek, sőt, meglehetősen ígéretesnek tűnik ez alapján az április 5-én debütáló The First Omen (Az első ómen). A történet szerint egy fiatal amerikai nőt (Nell Tiger Free) Rómába küldenek, hogy az egyház szolgálatába álljon, ám ott olyan borzalmakkal találkozik, hogy kénytelen megkérdőjelezni a hitét. Mindeközben egy félelmetes összeesküvést is felfedez, amely a megtestesült gonosz születését vetíti előre. Már csak a főszereplő, Nell Tiger Free miatt is megéri majd megnézni a filmet, aki a Servant-ban (M. Night Shyamalan sorozata) alakított hatalmasat.