• Előzetest kapott Roland Emmerich gladiátoros sorozata
  • A Those About To Die
  • Melyben Sir Anthony Hopkins egy római császárt alakít
  • A széria július 18-án landol a Peacock kínálatában

Roland Emmerich nevének hallatán szinte minden embernek az olyan jól ismert filmek jutnak az eszébe, mint például A függetlenség napja (valamint annak kimondottan pocsék folytatása), a Holnapután, az 1998-as Godzilla vagy a Moonfall, ám jelen pillanatban épp egy történelmi sorozaton ügyködik, amely az első kedvcsinálóját is megkapta nemrég. A Daniel P. Mannix azonos című műve alapján készülő Those About To Die a Római Birodalom dicső fénykorába kalauzolja majd a nézőket, bemutatva a gladiátorviadalok korrupt világát, vagyis azt az oldalt, amit a kenyeret és cirkuszt követelő nép nem igazán láthatott anno a lelátóról.

A széria legnagyobb ütőkártyája egyébként nem a már említett rendező, hanem a kétszeres Oscar-díjas Sir Anthony Hopkins, aki Vespasianus római császárt alakítja majd az opuszban, tehát elég nagy hangsúlyt fog kapni a történetben. A fent látható teaser sajnos nem sokat mutat magából a produkcióból, a hangulatot mindenesetre elég jól megalapozza a július 18-i premierre (persze előtte még biztosan kapunk rendes előzetest), ekkor landol ugyanis a Those About To Die a Peacock kínálatában – az alkotásból amúgy öt részt rendezett Roland Emmerich, a maradék ötöt pedig Marco Kreuzpaintner (Testek, Beat, Collini nem beszél). A véres sport mögötti üzletek bemutatása papíron kifejezetten jól hangzik, szóval kíváncsian várjuk, milyen lesz a végeredmény, a Spartacus óta ugyanis nem sok olyan produkciót kaptunk, amely ebben a korszakban játszódik – egyébként az a sorozat sem lett elfelejetve, hiszen a Starz már tavaly novemberben zöld utat adott a Spartacus: House of Ashurnak.