Az Apple után a Samsung is csinál egy útlevél kinézetű telefont

Magasságra kisebb lesz, szélességre viszont nagyobb.

Egy ideje már tudni arról, hogy az iPhone is beáll a sorba, és elkészíti saját hajlítható telefonját, amihez nemrégiben az első CAD-alapú látványtervek is befutottak. Ezekből minden kétséget kizáróan kiderült, hogy az Apple ügyelt arra, hogy a belső kijelző ne négyzet alakú legyen, ami a konkurens hajlítható modelleknél általában megszokott. Csakhogy akad egy bökkenő: kiderült, hogy a Samsung is készül egy ilyen és ehhez hasonló megoldással. 

A Samsung Wide Fold néven emlegetett készülék érdekessége ugyanis, hogy kinyitva „útlevél” alakú lesz, 4:3-as képarányú, vagyis más kialakítással érkezik majd, mint az ugyancsak Samsung gyártmány Galaxy Z Fold-család. A The Verge a koreai ET News jelentésére hivatkozva arról ír, hogy az új telefon szintén 2026-ban kerülne a boltok polcaira, akárcsak az iPhone Fold, vagyis komoly ellenfelei lehetnek majd egymásnak. Az pedig már csak hab a tortán, hogy mind a Samsung, mind pedig az Apple közelgő hajlítható készülékeinek piacra dobását 2026 őszére várják.

A szivárgás szerint egyébként a Wide Fold várhatóan OLED-kijelzővel érkezik majd, ami hajtott állapotban 5,4 hüvelyk, kinyitva pedig 7,6 hüvelyk méretű lesz. Hogy milyen árcédulát kaphat a luxuskategóriába tartozó telefon, arról nem szól a fáma, de egészen biztosan nem lesz olcsó mulatság, ahogy a hajítható iPhone sem, amiért egyes pletykák szerint elkérik majd az egymillió forintot, vagy akár még többet is. 

Borítókép forrása: Depositphotos