Sátorral Nuk3townban, avagy nem kempernek való vidék

Néhány hónappal ezelőtt futottam bele egy érdekes eszmecserébe az egyik közösségi oldalon. A téma a kempingelés és sniperezés volt a multiplayer játékokban, aminek létjogosultságát sokan támogatták, sőt a vita lezárulása után a felek egymás vállát veregetve megegyeztek abban, hogy szükség van erre a harcmodorra is. De valóban így van? Mármint persze, egy Battlefieldnél, ami nagy területtel rendelkezik, járműveket is vezethetünk benne, ésszerű, hogy a kialakítás vonzza magával a mesterlövészeket, akik pedig logikus módon nem ugrálnak és rohangálnak, hanem egy jó helyre eszik be magukat, hogy onnan osszák az áldást. De ez a módszer mindenhol működik? Mindig szükség van rá?

Ugye háborúban, szerelemben mindent szabad, legalábbis a mondás szerint, ha pedig hazánk és szeretteink védelme a cél, akkor valóban senki nem mondhatja azt, hogy nincs jogunk egy háztetőről támadni azokat, akik veszélyeztetik mindezeket. De ez az élet, ahol nincs respawn, és ahol a jövőnk, sőt gyermekeink jövője a tét, nem pedig a fragek száma, vagy éppen a K/D arányunk. Persze ki vagyok én, hogy megszabjam a különbséget videojáték és valóság között, azonban csak ott motoszkál bennem a kisördög, miszerint akkor a közös szórakozás és kikapcsolódás a cél, vagy inkább e-péniszünk növekedése, a 3.0-ás átlag statisztika összehozása az, amiért bekapcsoljuk a gépet.

Míg a Föld kerek, mindig lesznek kamperek…

Mindjárt mondok példát, ne siess sehova, van ám háttere annak, amiért nekiálltam leírni a gondolataimat. Szóval ott egy Squad, ahol a realisztikus háborúk zajlanak, mondhatni, hogy teljesen az életből merítve. Ott a Battlefield, ahol nagy a játéktér, és bár nem a szimuláció a lényeg, mégis azt érezhetjük, hogy szükség van a csapat védelmére a mesterlövészekkel, akik a nagyobb csapatoknak hála elférnek a felhozatalban. Na de mi van más játékoknál? Vegyük például a Call of Duty-széria legutolsó epizódját, avagy a Black Ops III-at. Ez ugye egy gyorsaságra összpontosító, ezzel kapcsolatos perkeket felvonultató akciójáték, aminél 6v6 felállásban rohangálunk a kisméretű pályákon. Ugrási rásegítéssel, falon futással, tehát minden olyan lehetőséggel, ami a sebességet növeli, hogy még intenzívebb legyen a harc. Itt vajon van annak létjogosultsága, hogy egy sarokba ülve piszmogjunk, várjuk az első felénk rohanó ellenfelet, és így szerezzünk pontokat?

Visszatérve kicsit az előző bekezdéshez: perk a gyorsabb célzásra, egyéb kiegészítések azért, hogy jobban teljesítsünk a szélsebes, pillanatok alatt lerendezett harcokban. A csapat rohan is előre, ketten középen, a map két szélén egy-egy alak, a hátunk mögött pedig egy páros fedezékből lő azokra, akik velünk szemből érkeznek. Csakhogy nem érkezik senki. A pálya közepe kihalt, a lábaink előtt elguruló ördögszekerek a kihaltság látszatát keltik, ami csalóka, mert a közelben álló épület falain belül hárman ücsörögnek a díványon, az emeletet pedig bevédte egy HIVE, miközben társai két oldalról figyelik a bejáratokat. Persze ez is egy taktika, csak nem túl célravezető, mert mi van akkor, ha mi sem indulunk meg? Mindenki várja a rendelkezésre álló idő leteltét, majd egymás hátát csapkodva, vidáman indulunk meg iszogatni? Az internetes háborúnak hála ez sem valószínű, ahogy az sem, hogy Józsika Pistikéhez vágja a papírpoharát, amiért az végig ült, ugyanis nincs tényleges, fizikai kapcsolat a játékosok között.

Camper vagyok, vállalom…

Elgondolkodva azon, mi ösztönözheti ezeket a játékosokat az üldögélésre, avagy a kempelésre… speciel három lehetőséget látok. Az egyik az, hogy egész egyszerűen benézte az illető a műfajt. Nem is próbálja, nem is akarja kitapasztalni, milyen lehetőségei vannak, egyből ölni akar, minimális energiaráfordítás nélkül. A másik az elkényeztetett, egoista, a kapitalizmus szülte felhasználó. Lehet, próbálkozott ő a normál játékkal, de mivel a jobb képességűek szanaszét lőtték, feladta. Nem próbált gyakorolni, hogy skilljei fejlődjenek, nem igyekezett a BOIII rendszerében jobbá válni. Nem, ő megvette a játékot X euróért / dollárért, majd az első vereségek után úgy látta, neki alanyi jogon jár a sikerélmény és a győzelem. Mert megvásárolta a játékot. Ha törik, ha szakad. Ez a mentalitás már majdnem olyan veszélyes a játékos társadalomra, mint az utolsó eshetőség, ami a legrosszabb.

Mostanság ugyanis többször is lehetett olyan kutatásokról olvasni, amik az internet káros következményeire, a trollokra hívták fel a figyelmet. Arctalanul, az ismeretlenség homályába öltözve sokan szeretik bosszantani, bántani, megalázni a másikat, tudomást sem véve arról, hogy egy másik érző, emberi lény áll a túloldalon. Ha pedig azt hisszük, hogy ilyen emberek nem játszanak, akkor nagyot tévedünk. Mivel pedig játszanak, egyértelmű, hogy az a céljuk, hogy borsot törjenek embertársaik orra alá. Mondjuk azzal, hogy ellehetetlenítik a játékukat, a szórakozásukat. Azzal, hogy egy ajtóból ki-kikukucskálva lőnek az ellenfélre, mindig más sarokba ülnek egy szobában, így egyre jobban hergelve ellenfeleiket, vagy éppen kihasználva a bugokat a falakba állnak, esetleg egy-egy emelvényre, ahonnan bárkit leszedhetnek. Ha pedig valaki szól nekik, nehezményezi ezt a mentalitást, akkor jön az, amikor megpróbálják megalázni a másikat. Lehet 1.48-as, 3.0-ás, 10-es az arányod, amit folyamatos mozgással, képességekkel, reflexekkel értél el, „noob szar” leszel, mert nem tudtad kiszedni a sötét árnyékban fekvő alakot, a zöld levél mögé azonos színű ruhában elrejtőző nindzsát, vagy azt, akinek csak a feje látszódik ki az ablak párkánya mögül. Ráadásul ahogy telnek a hónapok, azt veszem észre, hogy egyre gusztustalanabbul játszik egy réteg, egyre inkább lesül a bőr a képemből, hogy ezek gamereknek vallják magukat.

És akkor kicsit a Black Ops III-ról, mert azt eleve sokan szeretik leszólni. Igen, a BOIII nem világháborús, némileg elrugaszkodik a valóságtól, lehet benne futni a falon. Mindezeken túl azonban ugyanúgy összpontosítás, kiismerés, gyakorlás és némi taktika is kell hozzá. Fel kell fedezni a pályákat, hogy hol és mi várható. Figyelni kell a többiek viselkedését, és az így összeszedett információk (amik nem hetek, hanem hónapok alatt jönnek össze) alapján már lehet számítani arra, mikor és hol támadnak meg. Rá kell gyúrni a játékmechanikában rejlő lehetőségek kiaknázására, így az ugrásokra és a futkosásra is, ami közben ugyanúgy nekünk kell gyorsabbnak lennünk, ha összeakadunk valakivel. Jól kell alkalmazni a scorestreakekeket is, akár úgy, hogy közben a csapatot támogatjuk valami segítséggel. Mindezeket egyszerre művelni nem olyan egyszerű, mint első hallásra tűnik. Nem véletlen, hogy jobb játékosokkal összeakadva könnyen elvéreznek azok, akik még nincsenek otthon a programban, akkor is, ha máshol (más FPS-ben) már jó eredményeik voltak. Ez azonban a többségnél nem indok az üldögélésre, fekvésre, mások idegesítésére. Nem beszélve arról, amikor valaki tudja, hol esélyes a következő respawn és úgy helyezkedik, hogy arra már rálásson, de a rendszer még úgy érzékelje, biztonságban van a beszülető, aki így egyből életét veszti.

Jómagam szeretem segíteni a többi játékost, szeretem előbbre vinni a csapatot, minden fair eszközzel, ami bevethető. Mások szórakozását meg igyekszem emellett sem tönkretenni. Éppen ezért tud roppant bosszantó lenni, amikor ilyen helyzeteket tapasztalok. Ha valaki nem tud játszani valamivel, vagy magát fejlessze, vagy térjen át másik kikapcsolódásra, esetleg nyomja Easy módban a kampányt (ami vélhetőleg így is van), de ne mások szórakozását rontsa el. Legalábbis szerintem. Egy 6v6 alapú, a gyorsaságra felépített játékban pedig, ha veszítünk, nem az a megoldás, hogy beülünk minden sarokba, HIVE-ként bepetézzük a környéket és csak várunk. Mert így sehova nem jutunk, csak másokat bosszantunk, ami meg már nem a játék alapvető része, sőt mindenben ellent is mond annak, amit ez a teljes iparág elvileg képvisel.