• Január 28-án indul a Sea of Thieves első szezonja
  • Ez egy 3 hónapos esemény lesz saját jutalmakkal, eseményekkel és újdonságokkal
  • Valamint ezen a héten debütál a battle pass is Plunder Pass néven

Körülbelül három évvel a debütálása után alaposan átalakul a Sea of Thieves, a Rare csapata ezen a héten ugyanis a havonta érkező frissítésekről átáll a nagyjából három hónapig tartó szezonokra. Ezek közül az első január 28-án élesedik is, a fejlesztők pedig ennek örömére összeszedték, mit is várhatunk a vadonatúj rendszertől.

sea-of-thieves-elso-szezon-01.jpg

Ezek alapján minden szezon új jutalmakkal és egyéb friss tartalmakkal érkezik: hamarosan például kapunk az első szezon részeként egy új Merchant Alliance Voyage-t, ami innentől kezdve permanensen a játék része lesz. Ez azonban még nem minden, a fejlesztők szerint ugyanis a következő három hónapban folyamatosan jönnek majd a különféle események és kihívások is, melyek ráadásul hangsúlyosabbak lesznek, mint az eddigi tartalmak, hiszen több időt tölthetnek az elkészítésükkel.

Azt pedig, hogy épp hogyan állunk az adott szezon jutalmainak feloldásával, egy vadonatúj rendszer, az úgynevezett Renown mutatja majd. Ennek a lényege, hogy bármit is csinálunk a Sea of Thieves világán belül, azért Renown jár, ennek a segítségével pedig a jutalmazási rendszer 100 szintjét oldhatjuk fel, amit 10 osztályba soroltak a fejlesztők.

Ha viszont nem elégedünk meg a mindenkinek járó ingyenes zsákmánnyal, akkor beruházhatunk egy úgynevezett Plunder Passra is, ami lényegében a Battle Pass helyi megfelelője. Ez a prémium tartalom 999 Ancient Coinba fáj majd nekünk, cserébe viszont az alap jutalmakon felül a Pirate Emporium kozmetikai elemeihez is hozzájuthatunk a segítségével, miközben lépkedjük a jutalmazási rendszer szintjeit az adott szezonban.