Bár soha nem gondoltuk volna, hogy
egyszer eljön a nap, amikor azt a két szót, hogy
Rachel McAdams és a visszataszító, egymás mellé kell írnunk, most ennek is eljött az ideje. Sam Raiminek ez az első horrorfilmje a 2009-es Pokolba taszítva óta, bár a Segítség! (Send Help) műfaji besorolása azért nem egyértelmű, legalább annyira fekete komédia, mint horror, sőt valójában sokkal inkább az előbbi. A lényeg viszont, hogy a rendező, akinek a kultikus Gonosz halottat is köszönhetjük, már rég kalandozott ilyen és ehhez hasonló műfajokban, ráadásul ezúttal vitte magával Rachel McAdamst is, vagyis Lindát a könyvelésről tervezésről, aki nos, hogy is mondjuk, nem az a
megnyerő típus. Mert tedd a szívedre a kezedet, te sem szívesen barátkoznál a kínos aktakukaccal, aki ráadásul nem a higiénia bajnoka, a legrosszabb az egészben pedig az, hogy emiatt még
bűntudatod is lenne. Linda furcsa, nem kicsit, nagyon, viszont tagadhatatlanul okos, szorgalmas és ambiciózus is, az irodában fel-le masírozó Patrick Batemanek tekintete azonban átsiklik a csúnyácska nő felett. A metroszexuális hímek közül a legundorítóbb példány pedig pont a vállalat újonnan kinevezett főnöke, Bradley, az elkényeztetett nepo
baby, aki jóval kompetensebb apjától örökölte meg a céget. A hatalom azonban mostantól a fiatal titán kezében van, és ha ő azt mondja, hogy Lindát
mellőzni kell, mert képtelen elviselni a szája szélére ragadt tonhalas szendvicset, akkor nincs mese, mellőzni kell. Csakhogy aztán fordul a kocka.
Bradley, hogy elkerülje a HR-botrányt, dob egy csontot Lindának, és elhívja a nőt egy thaiföldi üzleti útra, de a repülő egy ponton furcsán rázkódni kezd, innentől pedig már sejthető, mi fog történni. Jobban mondva az a rész talán kevésbé, amikor az egyik arrogáns ficsúr már félig-meddig széttrancsírozott arccal a gép külső felén kalimpál, könyörög Lindának, hogy segítsen, főhősünk pedig jobbnak látja lehúzni az árnyékolót az ablakon. Lényeg a lényeg, a légi szerencsétlenség egyetlen túlélője a Survivor-fanatikus Linda és a piperkőc Bradley, és hát két szempillantás alatt világossá válik, hogy ki kettejük közül az életképesebb. A nő Tom Hanks számkivetettjét megszégyenítő módon teremti meg a túlélés feltételeit: menedéket épít, tüzet rak, vadászik, a végére pedig már olyan fine dining ételsort rak össze a trópusi sziget egzotikus gyümölcseiből, amiért a dúsgazdagok vagyonokat fizetnek a rongyrázós éttermekben. A másik oldalon pedig ott van a nárcisztikus és semmirekellő Bradley, aki sérült lábával csupán egy nyafogó tehernek tűnik egykori kínos beosztottja mellet, aki hirtelen alfává válik. Csakhogy Linda sem százas – és akkor még finoman fogalmaztunk.
Ami jó:
- Nem lehetett kis meló elcsúfítani Rachel McAdams-t, de a haj-, smink- és jelmeztervezők kemény munkájának „köszönhetően” sikerült. Ugyanakkor nemcsak a külsőségeken múlt a dolog: McAdams kínos és túlzó arcjátéka tette fel a pontot Linda Liddle egyszerre naiv, kattos és ijesztően rátermett karakterére.
- Linda külseje a történet előrehaladtával szép fokozatosan változik: szinte kivirágzik a szigeten, ezzel párhuzamosan pedig Rachel McAdams is egyre dögösebbé válik a filmben. Ez a fajta párhuzam kissé olcsó húzásnak tűnhet, de valójában tökéletesen passzol Sam Raimi bohózatához.
- És ha már McAdams, alias Regina George, reméljük mindenkinél célba ért a Bajos csajok-os utalás. Ha nem, akkor csak annyit mondunk csak, I'm gonna get ya, get ya, get ya, get ya...
- Bár a show-t egyértelműen Rachel McAdams lopja el, azért Dylan O’Brient sem kell félteni: remekül hozza az egohuszár, harmincas éveiben járó férfit, aki egyszerre áldozat és potenciális ragadozó.
- És a humor. Ó, TE JÓ ÉG! Sötét, kegyetlen, testnedves és nagyon-nagyon Sam Raimi-s, és aki csípi az efféle vicceket, annak egészen biztosan lesz pár nevetgélős pillanata – és néhány hangosan felröhögős is.
- Valahányszor azt hisszük, tudjuk, merre tart a történet, a dolgok kaotikussá válnak, és gyakorlatilag az utolsó pillanatig nem lehetünk biztosak abban, hogy pontosan mivel is zárul a túlélős rémmese.
Ami nem jó:
- Tagadhatatlanul erős a mondandó, azonban mégsem üt akkorát, amekkorát „jólesne”. Talán nem is az a célja, hogy gyomron vágja a nézőt, elsősorban szórakoztatni szeretne, azonban maradhat némi hiányérzet bennünk a végére. Valami, amitől ökölbe szorul az öklünk, valami dühös érzés, hogy a világ milyen piszkosul igazságtalanul működik.
- Béna CGI, lásd a vaddisznós jelenet, ami olyan rossz, hogy szinte már szándékosnak hat. De lehet, hogy az is.
Végítélet?
Egy csipetnyi A számkivetett, egy leheletnyi Tortúra és egy kiskanálnyi A szomorúság háromszöge, mielőtt azonban utóbbi majmolásával vádolnánk, jó ha tudjuk, hogy a Segítség! fejlesztése már évekkel Ruben Östlund fosva-hányós sztorijának bemutatása előtt elindult, vagyis az esetleges hasonlóságok puszta véletlenek. És egyébként is, ez a film nem akar mélylélektani drámát faragni a társadalmi különbségekből, inkább egy kárörvendő bosszúfantázia, ahol nincsenek bárányok, csak farkasok. Mert félreértés ne essék, ez nem egy fekete-fehér történet, Lindával is vannak gondok, sőt az ő bűnei a történet előrehaladtával jóval nagyobbak lesznek, de mégis egyértelműen ő az, akinek a néző drukkol, ennek pedig egyszerű oka van. Bradley az a fajta rohadék, akivel talán már te is találkoztál a való életben, és aki iránt egyszerűen képtelenség szimpátiát érezni, mert megtestesíti mindazt, amiért a jólétbe született, magát felsőbbrendűnek gondoló, de egyébként alkalmatlan embereket utáljuk. Bár bizonyos szempontból hiányzik az ütőerő, a girl-power ott van, a gusztustalan humor ott van, és a lehetőség is, hogy pár év múlva talán még kultikus is legyen a Segítség!.
A pontszámunk pedig: 10/8
Borítókép forrása: 20th Century Studios
