Egyre biztosabb, hogy a Tomb Raidernek és a Rise of the Tomb Raidernek a következő része a Shadow of the Tomb Raider címet fogja viselni. Ez a cím először tavaly novemberben tűnt fel, amikor egy Reddit-felhasználó a montreali metrón utazva észrevette, amint a mellette ülő egy prezentációt készít laptopján, a képernyő sarkában pedig ott virított egy szép, méretes Shadow of the Tomb Raider logó.

Most pedig a kaliforniai székhelyű Take Off cég dobott fel a honlapjára egy képet, amin öt kockán olvasható a Shadow of the Tomb Raider cím, különféle formációkban – szóval egyértelműen a lehetséges logókra láthatunk ötleteket. Illetve néhány művészeti képre is rápillanthatunk, amelyek valószínűleg szintén a marketingben kaphatnak majd szerepet, például mint ihletforrás a poszterekhez, egyéb képekhez. A képet amúgy már eltávolították, ami szintén elég beszédes.

A harmadik újvágású Tomb Raiderről amúgy még semmit sem tudunk, ráadásul Lara Croft az E3 2017-et is kihagyta, de még azt sem tudni, hogy Rhianna Pratchett jegyzi-e a sztorit, aki év elején elhagyta a Crystal Dinamicsot. Bár esélyes, hogy a Shadow of the Tomb Raider volt az utolsó munkája.

shadow-of-the-tomb-raider-logos.jpg