Fiatal voltam és kellett a pénz!
Talán ez az egyik legrosszabb indok, amivel az ember elvállalhat egy éjszakai műszakot egy isten háta mögötti benzinkút kisboltjában, de hát mit tehetünk, ha kell a fizetés? Az ember kipakolja a polcokat, felmossa a padlót, átveszi a szállítmányt, kiszolgálja a vásárlókat, teljesíti a főnök által előírt kvótát, aztán reggel hazamegy. Legalábbis normális esetben. A Shift At Midnight világában azonban már az első éjszaka után gyanússá válik, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Az egyik vásárló rossz nevet mond, egy másiknak nem stimmel az igazolványa, megint más pedig egészen furcsán válaszol az egyszerű kérdésekre. Talán csak egy kellemetlen alak. Talán részeg. Talán egyszerűen hülye. Vagy… talán egy alakváltó szörnyeteg, aki éppen azt próbálja elérni, hogy beengedjük az üzletbe. És innentől kezdve már egészen más értelmet nyer az éjszakai műszak. A főnök azt mondta, figyeljek a részletekre, mert ha egy hasonmást (?) átengedek, később valami sokkal rosszabb fog rámtörni, és nem a vásárlók könyvét kéri majd.
Innentől minden döntésem számít: kikérdezem a gyanús alakot, hagyom továbbmenni, vagy inkább helyben végzek vele a pult alól előkapott fegyóval? Amikor pedig leszáll az éjszaka, a bolt már nem egy biztonságos munkahely többé, hanem ostrom alatt álló erőd. Deszkákkal barikádozom el az ajtókat, medvecsapdákat és egyéb csapdákat helyezek ki, előveszem a fegyvereket, és ha minden kötél szakad, inkább elbújok a szellőzőben vagy egy szekrényben, remélve, hogy ezúttal nem találnak rám. A legrosszabb az egészben, hogy nincs két egyforma műszak. Soha nem tudhatom, milyen őrültség vár rám a következő éjszakán: különc vásárlók, váratlan események, szörnyek vagy éppen teljes káosz. Egyedül is végigcsinálhatom, de néhány kollégával sokkal nagyobb az esélyünk a túlélésre – még ha néha egymást is sodorjuk bajba a kapkodással.
A Shift At Midnight egy meglehetősen egyszerű, mégis annál kreatívabb ötletből építkezik: fogjuk a klasszikus benzinkutas vagy boltos munkaszimulátorok teljesen hétköznapi feladatait, majd öntsünk rájuk egy jó adag paranoiát és túlélőhorrort. A játék elején még tényleg úgy tűnik, mintha egy nyugis kis üzletben dolgoznánk. Töltjük a polcokat, átvesszük az árut, kiszolgáljuk a betérőket, takarítunk, figyeljük a bevételt, és megpróbáljuk valahogy túlélni a műszakot. Csakhogy a vásárlók között akadnak olyanok is, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne az élők világában. A főnök pedig természetesen időben szól: figyeljünk a részletekre. Ez elsőre talán nem hangzik különösebben izgalmasnak, de a gyakorlatban meglepően jól működik. Minden egyes vásárló egy újabb mini nyomozás. Ellenőrizni kell az igazolványt, összevetni az adatokat a számítógépes rendszerrel, figyelni a viselkedést, és közben még azokat a feljegyzéseket is érdemes átolvasni, amelyek a műszak elején kerülnek elő. Egy idő után már egészen paranoiásan kezdünk viselkedni: vajon tényleg stimmel ez a név? Miért nézett rám ilyen furcsán?
Miért válaszolt erre a kérdésre ilyen gyorsan? Miért érzem úgy, hogy valami nem stimmel vele? És persze néha tényleg nem stimmel. Ha emberrel van dolgunk, nincs más teendőnk, mint kiszolgálni, majd elengedni. Ha azonban sikerül lebuktatnunk egy doppelgängert, vagyis hasonmást, akkor bizony előkerül a stukker. Nincs idő udvariasan megkérni, hogy legyen szíves elhagyni az üzletet: itt a kasszánál kell pontot tenni az ügy végére. Utána pedig jöhet a takarítás, mert mégiscsak kellemetlen lenne, ha a következő vásárló egy vértócsában állva próbálná kifizetni a bevásárlását, nem igaz?
A játék igazi fordulópontja viszont akkor következik be, amikor hibázunk. Ha ugyanis egy alakváltót embernek nézünk, és kiengedjük az üzletből, annak bizony következményei lesznek. A műszak végén megjelenik a LÉTFORMA, és ezzel a békés bolti munka egyik pillanatról a másikra vérfagyasztó túlélőhorrorrá változik. A kisbolt többé már nem munkahely, hanem erőd. Deszkákkal barikádozzuk el az ajtókat, csapdákat telepítünk, előszedjük a rendelkezésünkre álló fegyvereket, és próbáljuk kitalálni, hogy vajon jobb ötlet-e szembeszállni azzal, ami odakint ólálkodik, vagy inkább bebújni valahova és reménykedni abban, hogy nem talál ránk. A LÉTFORMA ráadásul annál veszélyesebbé válik, minél többször sikerül felébresztenünk, így a hibáinknak nem csupán azonnali, hanem hosszabb távú következményei is lehetnek. Ez az egész már önmagában is működőképes horrorjátékot eredményezne, a Shift At Midnight azonban egy olyan elemmel teszi igazán szórakoztatóvá az egészet, amelyet egyedül játszva egyszerűen nem lehet ugyanúgy átélni: a kooperációval. A játékot természetesen egyedül is végig lehet vinni, de legfeljebb három barátunkkal együtt is beállhatunk az éjszakai műszakba. És bár papíron ettől minden könnyebbnek tűnik, a gyakorlatban inkább csak több ember lesz, aki képes még nagyobb káoszt okozni. Egyikünk a kasszánál ellenőrzi a vásárlókat, a másik a polcokat tölti, a harmadik éppen a raktárban matat, majd valaki egyszer csak rájön, hogy az üzletben tartózkodó egyik vendég valójában egy szörnyeteg. Innentől kezdve pedig elszabadul a pokol.
A beépített proximity chat rengeteget hozzátesz ehhez. Ha a társaink a bolt másik végében vannak, nem feltétlenül halljuk tisztán, hogy mit mondanak, így a komoly horror pillanatok alatt abszurd fekete komédiába fordulhatnak át. Semmi sem hasonlítható ahhoz, amikor a raktárból csak annyit hallunk, hogy a haverunk kétségbeesetten ordítja: „SEGÍTSÉG!”, miközben mi a kasszánál próbáljuk eldönteni, hogy a következő vásárló vajon ember-e. Ez az a fajta játékélmény, amit nehéz megtervezni, és éppen ezért működik ennyire jól. A Shift At Midnight legjobb pillanatai sokszor nem is a szándékosan ijesztő jelenetek, hanem azok a teljesen kiszámíthatatlan szituációk, amelyeket a játék és a játékosok együtt hoznak létre, és emiatt lett annyira felkapott a streamerek körében is. Ehhez a hangulathoz tökéletesen passzol a retro, PS1-korszakot idéző low-poly látványvilág is. Nem egy technikailag lenyűgöző játékot kell elképzelni, és nem is akar annak látszani. A kissé darabos modellek, a sötét helyiségek és a furcsán festő szörnyek inkább azt az érzést hozzák vissza, amit a régi túlélőhorrorok esetében szerettünk: nem látunk mindent tisztán, ezért az agyunk kénytelen kipótolni a hiányzó részleteket. Márpedig a saját képzeletünk sokszor sokkal félelmetesebb dolgokat képes létrehozni, mint amit egy fejlesztőcsapat a képernyőre tud varázsolni.
Persze ez sem hibátlan alkotás. Sajnos a játék egy idő után eléggé kiismerhetővé válik. Az első néhány éjszaka kifejezetten kaotikus. Fogalmunk sincs, mire kell figyelni, milyen események következnek, és könnyen előfordul, hogy a baráti társaság minden tagja egyszerre próbál megoldani három különböző problémát. Aztán szépen lassan ráérzünk a rendszerre. Megtanuljuk felismerni a veszélyeket, kiismerjük a szörnyeket, és ahogy egyre komolyabb fegyvereket oldunk fel, a túlélés is könnyebbé válik. A lángszóró például meglehetősen gyorsan képes meggyőzni a LÉTFORMÁT arról, hogy talán mégsem ez volt élete legjobb éjszakája. Ez viszont valamennyit elvesz a horrorból. A kezdetben félelmetes szörnyek egy idő után inkább kellemetlen akadályokká válnak, a bolti feladatok pedig szintén elkezdhetnek ismétlődőnek érződni. A játék ráadásul 13 éjszakát kér tőlünk, ami véleményem szerint egyszerűen túl sok. Furcsa ezt leírni egy olyan játéknál, amely egyébként kifejezetten szórakoztató, de a Shift At Midnight szerintem akkor lenne igazán erős, ha egyetlen, nagyjából három-négy órás ülésben végig lehetne játszani. Nem feltétlenül kellene több tartalom, inkább változatosabb. A 13 fixen végigjátszandó műszak helyett sokkal jobban működnének minimális roguelite elemek, véletlenszerűen változó események, eltérő melléksztorik és olyan apró módosítások, amelyek miatt minden újabb nekifutás másképp alakulna.
Mindezek ellenére a Shift At Midnight pontosan az a fajta indie horror, amelyet nehéz nem szeretni. Nem tökéletes, és bizonyos részei egyértelműen elmaradnak attól a kreatív szinttől, amit az alapötlet alapján elvárnánk, de amikor három baráttal leültök elé egy péntek este, nagyon könnyen azon kaphatjátok magatokat, hogy órákkal később még mindig azt próbáljátok megfejteni, ki engedte be a szörnyet az üzletbe. A folyamatos frissítések, a boltban tartható és védelmezhető háziállatok, valamint a nagyjából 10 dolláros, kifejezetten baráti ár pedig tovább javítja az összképet. Ennyi pénzért nehéz lenne olyan kooperatív horrorjátékot találni, amelyik ilyen könnyedén képes váltogatni a feszültség, a paranoia és a teljes hülyeség között. Ha egy rövid, hangulatos, kreatív és legfőképpen barátokkal élvezetes kooperatív horrorra vágytok, a Shift At Midnightot érdemes felírni a listára. Nem váltja meg a műfajt, de pontosan azt csinálja, amit egy jó indie horrorjátéknak kell: ad egy remek alapötletet, összedob hozzá egy rakás beteg szituációt, majd hagyja, hogy a játékosok egymást sodorják egyre nagyobb bajba. És néha ennél tényleg nem is kell több egy szórakoztató estéhez.
Ha érdekel a Shift At Midnight, akkor a Steam-adatlapját keresd fel!
Borítókép forrása: Bun Muen
