Csendes városka ez a Silent Hill, az embernek kedve lenne ott telket vásárolni, ha éppen nem vérengző csecsemők és piramisfejű húszabálók sokasága lenne előttünk az ingatlanpiaci várósorban. Készül az ötödik rész.
Először is le kell hűtenem a kedélyeket: a sorozat sokadik rókabőre alig várjuk már a Wii-s, kontrollert-állítunk-a-barátunk-fejébe változatot egyelőre kizárólag PS3-ra illetve Xbox360-ra van becélozva. Természetesen, figyelembe véve azt, hogy a széria szinte összes része jött PC-re is, mi nem hagyhatjuk ki ezt a bejelentést sem, hátha. Az új ötödik! - fejezetben Alex Shepherd háborús veterán kezét foghatjuk meg, aki félrészegen kószálódik haza a seregből, és rádöbben, hogy az ő kis öccse, Joshua véletlenül balra fordult a NE FORDULJ BALRA MERT MEGHALSZ táblánál, és eltűnt. Márpedig Alex nem az a típus, aki egy rakás arab fenékbebillentése után csak úgy hagyná, hogy öcsikéje eltűnjön a balfenéken, ezért pisztolyt ragad, hogy meglátogassa a barátságos Silent Hillt, és alámerüljön a pokolban, ahogyan azt már a sorozat többi főszereplője után tulajdonképpen elvárjuk tőle most gondoljatok bele, mekkora pofára esés lenne, ha Alex közölné, hogy játszott az előző részekkel, és ő bizony nem hajlandó betenni a lábát abba a porfészekbe, nyugosztalja isten az öcsikét.
Akár csak eddig is, most is az atmoszféra (csak nem látogatást teszünk az űrben?), a kaland, és a mesélés lesz a főszerepben azonban, a sajtóbejelentés szerint mindezek most teljesen új tapasztalattal gazdagítják a játékosokat. A rég bevált sémák új élményeket adnának? Csak nem EA-s lett az SH-s brigád? A perverz inkarnálódott gonoszok hemzsegnek majd balról jobbra, miközben a teljesen új, védekező és támadó manőverekre kihegyezett harcrendszert próbálgatjuk rajtuk. Rengeteg feladvány vár ránk, miközben megpróbáljuk majd felderíteni ötödszörre! - Silent Hill titkait. (Ennyi rész alatt én személy szerint már annyi titkot megtudtam, hogy most már érdekelnének a nem titkolt részletek is.) A zenét továbbra is a gyönyörű angolos csengésű névvel ellátott Akira Yamaoka szerzi, a fejlesztők pedig internacionális, kulturális élményekből táplálkozó rettegést ígérnek (bármit is jelentsen ez), új generációs köntösben, valamikor 2008 folyamán. Reméljük, bejelentik PC-re is, mert minden cinizmustól mentesen, azért a túlélő horrorok nálunk nem nagyon burjánzanak, ráadásul a remek film óta akarok (újra) Silent Hillben szörnyetegeket trancsírozni tűzoltóbaltával. Egyelőre csak a hírhez mellékelt két képanyag áll a rendelkezésünkre, amint érkezik több, azonnal élesítjük a galériát!
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
Hirdetés