Új korszak kezdődik a Tomb Raider történetében, és végre megpillanthattuk Sophie Turnert is, hogy miként fest majd Lara Croftként az Amazon készülő sorozatában. Az első hivatalos fotó pillanatok alatt bejárta az internetet, és nem véletlenül, Lara Croft szerepe mindig több volt egyszerű castingnál. Ez egy stafétabot, amit eddig csak kevesen vihettek tovább.
A Tomb Raider-adaptációk története három különböző korszakot jelent idestova, méghozzá három teljesen eltérő Larával, és valamilyen szinten mindegyikük egy adott generáció ikonja lett. Angelina Jolie a kétezres évek elején megteremtette a nagyszabású, látványos akcióhősnőt, Alicia Vikander a realisztikusabb, sérülékenyebb címszereplőt keltette életre a videójáték reboot után, most pedig Sophie Turneren a sor, hogy a streamingkorszak Laraját formálja meg.
Az Amazon MGM Studios nem aprózza el a dolgot, komoly költségvetéssel és nagy nevekkel vágott bele a szériába, az első fotó alapján pedig egy dolog már kirajzolódhat: az eddigi leghűebben ábrázolt Larát kaphatjuk meg a sorozattal, de vajon neked melyik a kedvenced a három színésznő közül?